Életmód

Vakvezető kutyára szerelt kamera mutatja meg, hogy bánunk sérült embertársainkkal

Egy 37 éves, egykori orvos döntött úgy, hogy vakvezető kutyája, Kika segítségével szembesíti az embereket nemtörődöm viselkedésükkel.

A szóban forgó brit orvos, Amit Patel két éve veszítette el a látását egy degeneratív szemrendellenesség miatt. Az úgynevezett keratoconus a szaruhártyát érinti, és olyan strukturális változásokat idéz elő benne, ami idővel jelentősen befolyásolja a látás minőségét.

Amit a betegség miatt mindkét szemére megvakult, és bár orvosai az elmúlt években több szaruhártya-átültetést is végeztek rajta, az operációk sajnos nem jártak sikerrel. “Összetörtem, mikor közölték velem, hogy egy ideig nem műthetnek újra” – mondta a BBC-nek Amit, majd hozzátette, élete 2015-ben újabb fordulatot vett, miután csatlakozott hozzá segítőkutyája, Kika.

Az aranysárga golden retriever azóta elválaszthatatlan gazdájától, mindenhova kíséri őt Londonban, ám a közös útjaik az esetek egy részében egyáltalán nem felhőtlenek. “Kikát rendszeresen zavarják munka közben, és sokszor meg is ütik őt a zacskókkal, táskákkal” – mondja Amit, aki főként emiatt úgy döntött, GoPro kamerát rögzít Kika hámjára, hogy felvehesse, hogyan bánnak vele és segítőjével az emberek.

A férfi a BBC-nek elárulta, az esetek 99 százalékában segítőkész és kedves emberekkel találkoznak, de időről időre belefutnak olyanokba, akik ennek homlokegyenest ellenkezői. “Sose felejtem el a nőt, aki mögöttem állt egy sorban, és váratlanul kiabálni kezdett velem, mert szerinte feltartottam őt és a mögötte állókat. Még arra is felszólított, hogy kérjek bocsánatot” – emlékezett vissza az egykori orvos.

A GoPro-videókat Amit felesége, Seema nézi át, mielőtt férje posztolná azokat a Twitter-oldalára: “Seema segít eldönteni, hogy az atrocitás, ami ért bennünket, szándékos, vagy épp véletlen volt-e” – mondja Amit, majd hozzáteszi: a mindennapok során a legnagyobb gondot a türelmetlenség, a túlméretes csomagok, a rosszindulat és a nemtörődömség okozzák. Reméli, a videók segítségével rádöbbenti majd az embereket arra, hogy igenis figyelniük kell sérült, fogyatékkal élő embertársaikra.

Olvass még többet a segítőkutyákról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top