Gyerekként sem voltam az a nagyon vékony alkat, negyedikes általános iskolásként 49 kiló voltam. 18 évesen férjhez mentem, és odaköltöztem a férjem családjához, ahol valaki mindig evett, mindig volt kivel együtt enni. Az anyósom nagyon jól főzött, mindig volt otthon valami finomság. Szinte észrevétlenül kúszott fel ez a sok felesleg. 101 kiló volt a maxom, de csak a harmadik alkalommal ment fel eddig. Kétszer is fogytam 30 kilót, de ameddig ez nem életmód volt, addig vissza is jött.
Amikor először diétáztam: 85 kiló körül kezdtem, 55-re fogytam le, újabb 85 körüli értéknél megint leadtam 30 kilót, az utolsónál pedig hagytam 101 kilóig felmenni.
Sajnos tipikus, hogy több jön vissza, mint amennyi lemegy. Egy sima rutin orvosi vizsgálatnál derült ki, hogy 200/100 a vérnyomásom. Ízületi problémám volt, ami nem ebből adódott, de nyilván nem tett jót a testemnek, hogy ekkora súlyt cipelek.
Az első két alkalommal mi volt a baj, szerinted miért jött vissza?
Először 600 kalóriát ettem naponta. Nyilván fogytam, de rettenetesen rosszul éreztem magam, éhségrohamok fogtak el, aztán persze vissza is híztam. Amikor éhes vagyok, az első gondolat még mindig az bennem, hogy most megy le, ez egy rossz beidegződés. Fejben elég erős ember vagyok, a fogyókúra első feltétele a sziklaszilárd elhatározás volt mindig. Ha az megvolt, akkor én végigcsináltam. Mivel nagy volt a súlyfelesleg, elég gyorsan elindult, jött a sikerélmény. Mérlegen lemértem mindent, jegyzeteltem, felírtam mindent, amit megettem. Fél év alatt lement, de amint visszatértem a régi szokásokhoz, nagyjából 1 év alatt jött vissza.
Mit szóltak a családodban ahhoz, hogy ennyire keveset eszel?
A környezetem is mindig támogatott, megértették, hogy miért csinálom. Az én családomban senki nem volt kövér rajtam kívül, ezért nem is tudták, hogy milyen ez. Tulajdonképpen örültek neki, hogy egyáltalán foglalkozom a dologgal, mert látták már ők is, hogy baj van. De semmilyen negatív visszacsatolást nem kaptam a kövérség miatt soha. Az iskolában és a családomban se. Semmiben nem akadályozott a kövérség, és frusztrációm se volt miatta. Örültek, hogy az egészségem miatt foglalkozom vele.
2 tipikus jojó fogyás után más kellett. Miben más ez a mostani életmód?
2013-ban kezdtem a váltást. A motivációs löketet az adta, hogy egy nagyon jó barátnőmnek megkérték a kezét, nekem pedig egyből bevillant, hogy mit fogok fölvenni az esküvőre.
Az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy van-e bálnákra ruha. Azt mondtam magamban, hogy van bálnákra ruha, de az úgy néz ki, mint egy bálnán egy ruha. A mai napig emlékszem, hogy ez villant be a fejemben, és elkezdtem rágódni a dolgon.
Arra jutottam, hogy ha már 10 perce ezen aggódok, akkor inkább tenni kellene ellene, ha ennyire zavar. Az volt a szerencsém, hogy az esküvőig volt fél évem, de nem volt kifogás, rögtön másnap elkezdtem. 6 hétig tornáztam otthon, mert nem akartam akkora túlsúllyal elindulni futni. 2013. július 2-án kezdtem el a futást, az volt az első nap. Az ilyen nagy sorsfordító dolgokra nagyon emlékszem.
Nagyon tudatosan építetted fel a fogyást.
Igen, mert nagy volt a feladat. 40 kilót kellett lefogynom, de ezt nem lehet ad hoc módon salátával megint. Nem diétát vagy fogyókúrát kerestem, hanem kimondottan életmódot, amit egy életen át lehet folytatni. Miután kiiktattam a csokoládét, a péksüteményt, rátaláltam egy paleo blogra. 2013-ban még nem volt ennyire elterjedt a dolog, de nekem nagyon megtetszett a blog hangulata, még aznap végigolvastam mindent, ami ott volt, és azt mondtam, nekem ez kell. Elkezdtem csinálni, és rögtön jó volt. Végig ment le a súlyom és nem volt “kajakóma”, éhségroham. Erőm volt, energiám, ez nagyon bejött, azóta is folytatom.
Hogy jött a futás?
Már az első két fogyásomnál is próbáltam beilleszteni a mozgást, de 10-15 évvel ezelőtt nem volt divat télen futni, felszerelés sem volt igazán hozzá. Novemberben abbahagytuk, aztán tavasszal újrakezdtem…vagy nem. Ha nem figyeltem, vagy nem kezdtem újra, akkor minden visszajött. Rossz életmód, sokkal több kalória, mint amennyire szükség van. Az életmódváltásnál nagy tanulság, hogy mennyivel jobban érzem magam úgy, ha nem eszem magam degeszre.
A futás a legegyszerűbb, legolcsóbb, nincs nyitvatartási idő. Az elején nagyon tartottam attól, hogy nem leszek kitartó, féltem, hogy elhal majd az akarat, mert volt már rá példa. Azt tudtam, hogy a fogyáshoz mozogni kell. Persze azóta rájöttem, hogy az élethez is mozogni kell, nem csupán a kövér embereknek szükséges. Először a fogyás motivált. Ekkora túlsúlynál a bőrnek sem mindegy a fogyás módja, szerettem volna, ha szépen követi az alakomat a bőröm.
Találtam egy olyan edzéstervet, hogy “az első 5 kilométerem”, ami gyaloglás-kocogás váltogatásával indult, aztán egyre több lett benne a futás, és kevesebb a séta. Ezt követtem végig, minden egyes edzést megcsináltam. Nagyon féltem tőle, hogy ha egyetlen alkalmat is kihagyok, akkor többet nem megyek. Borzalmasan esett az első futás, egy melegítőnadrágban és egy régi futócipőben kezdtem el csinálni. De tudtam, hogy ez ilyen, nem fog elsőre menni. Bíztam benne, hogy másnap könnyebb lesz, aztán még könnyebb, és bíztam benne, hogy idővel fejlődöm majd.
Mindig egyedül?
Kimondottan azért kezdtem el futni, mert ahhoz nem kell partner, mint mondjuk egy teniszhez, fallabdához. Mivel nem volt olyan tempóm meg olyan kondim, nem akartam senkit hátráltatni, meg magamat sem akartam olyan tempóba kényszeríteni, amit nem bírok. Aztán interneten tűnt fel egy futós csoportban egy lány, aki térképet is felrakott a futásról, hogy ő is nyíregyházi. Amikor volt már elég önbizalmam, ráírtam a lányra, ők pedig szívesen láttak. Ez 2 éve volt, azóta kialakult egy nagyon jó kis társaság, innen szoktam társat keresni a futáshoz.A tél volt a kritikus időszak, de mindenki azt mondta, hogy fokozatosan föl lehet rá készülni, ezért folytattam.
Hozzátartozik a motivációmhoz, hogy egy nagyon jó barátnőm benevezett 2014 március végére egy félmaratonra engem a tudtomon kívül. Miután ő ezt ajándékozta nekem, nem is tehettem meg, hogy nem futok. A félmaraton nagyon nehéz volt, de sikerült.
A párom odajött a befutóra, és másnap elkezdett ő is futni, annyira nagy élmény volt látnia a boldogságom. Maraton is megvolt tavaly kétszer, egyszer magamnak, itthon, másodszor pedig egy versenyen is lefutottam a távot. Persze először sem egyedül, a barátnőim futottak velem, segítettek, a párom pedig kijött az utolsó körre. Tavaly összesen 3200 kilométert futottam.
Megvolt a félmaraton, maraton. Mi maradt még?
Nincsenek semmilyen nagy terveim, nagyon szeretem a futást. Nincs bennem teljesítménykényszer, egyáltalán nem érdekelnek az eredmények, világbajnok nem leszek, lesz nálam jobb, a magam öröméért csinálom. Szeretném magam karbantartani, tartani a jelenlegi súlyom. Persze jött vele egy csomó pozitív dolog, új barátokat szereztem, ellátogattam jó sok helyre. A terepfutás érdekelne.
Van egy célom, hogy minden megyében szeretnék futni. Még vannak hiányosságok Győr és a Dunántúl déli része hiányzik, de igyekszem. Ilyen játékos motivációt próbálok célul kitűzni.
A végső cél az, hogy életmód legyen, azt pedig csak úgy lehet, ha élvezi az ember. Ma már egy-egy “női szeszély” napot megengedek magamnak, ha végképp nincs kedvem elindulni, akkor nem megyek.
Miben változtatott meg az életmódváltás?
Pénzintézetben dolgozom, volt olyan, hogy bejött egy régebbi ügyfél 1 év után, én felpattantam, beszélgettünk, aztán 2 nappal később felhívott telefonon, hogy “Ott tetszik még lenni?”. Nem igazán értettem a kérdést, aztán folytatta: “Voltam bent 2 napja, nem tetszett bent lenni, beszéltem egy kolléganővel”. Mikor megmondtam neki, hogy én voltam az, alig akarta elhinni.
Néhányan féltek, hogy majd megváltozik a személyiségem, mert egy erős tévhit kapcsolódik a kövér emberek pozitív kedélyállapotához. A másik kedvencem, hogy “az első osztály mindig párnás”, sokan attól is félnek, hogy a fogyás miatt majd hamarabb ráncosodik vagy jobban láthatóak lesznek a ráncok, de ez is butaság. Én a 44 kiló mellé 15 évet is leadtam az ismerőseim szerint. Sokkal fiatalosabb lett az arcom.
Mit ajánlanál annak, aki el szeretne kezdeni változni?
Csak azt tudom, ami nekem bevált. Szilárd elhatározás kell és egy életmód, ami nem időszakosan folytatható, hanem ünnepek, utazások alatt is csinálható. Kell a mozgás is, egymás nélkül nem működnek. Olyan mozgást kell találni, ami életmódszerűen folytatható és szereti. Én a futást azért szeretem, mert szerintem az egyik leghatékonyabb, de tudom, hogy nem mindenki kedvence. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogyan csináltam, akkor mindig elmondom, hogy kevesebbet eszem, és mozgok.
Az szokott lenni a válasz: “ja, csak ennyi?”. Azért nem mindig könnyű, néha hidegben, latyakban, hőségben kell kimenni futni, akkor is, ha nincs kedvem. Kell találni motivációt, kétszer a héten én is 4:10-kor kelek, hogy munka előtt elmenjek futni. Az időt nekem is meg kell teremtenem arra, hogy jusson idő a futásra. Ezért kell a tántoríthatatlan elhatározás, mert akkor az ember nem érzi lemondásnak a dolgot.
