nlc.hu
Életmód
Teslájával mentett életet egy önfeláldozó sofőr

Teslájával mentett életet egy önfeláldozó sofőr

A német sofőr hősiességének híre a Tesla autógyárba is eljutott, Elon Musk vállalta is a javítás költségeit.

Egy imbolygó autóra lett figyelmes egy Tesla sofőrje a München melletti autópályán. A teslás nem sokat gondolkozott, elé vágott a bizonytalanul haladó kocsinak és az elválasztó korlátnak szorítva lefékezte.

A hvg.hu cikkéből kiderül, hogy a teslás jól gondolkozott, a másik autó, egy VW Passat sofőrje ugyanis rosszul lett, ezért haladt imbolyogva.

A két autóban nagyjából 10 ezer dollárnyi kár keletkezett, de a Tesla sofőrjét kártalanítják – maga Elon Musk, a Tesla főnöke közölte, hogy a hősiességet értékelve kifizetik az autó javíttatását, egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy a Teslát mindig felülbírálhatja a pilóta, vagyis ha szándékosan ütközni akar – mint most is, segítő szándékkal –, akkor az autó nem fog beavatkozni – olvasható a hvg.hu-n.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top