12 jógás pasi, akitől most rögtön lemész hídba

Sz.A. | 2017. Február 18.
Ha eddig azt hitted, hogy a jóga csak nőknek való mozgásforma, akkor hadd mutassunk valamit, amitől garantáltan meg fog változni az álláspontod.

Három közkeletű tévhit él az emberek fejében a jógával kapcsolatban – legalábbis azokéban, akik nem ismerkedtek meg még közelebbről ezzel a fantasztikus mozgásformával. Az első, hogy a jógához vékonynak, a második, hogy hajlékonynak kell lenni. Tévedés: először is én sem vagyok egy nádszál, mégsem okoz gondot nyújtott ülésben elérni a talpamat. Szóval a hajlékonyság egyáltalán nem áll egyenes arányban a testalkattal – ezt bizonyítandó bemutattunk már nektek jó pár plus size jógit. És az sem igaz, hogy a jógát csak annak érdemes elkezdenie, aki hajlékony. Az viszont igaz, hogy a rendszeres gyakorlástól sokkal hajlékonyabb leszel. Főleg az elején, viszonylag rövid idő alatt lehet nagyon látványos fejlődést elérni a jógával, és ez baromi inspiráló.

A harmadik tévhit, hogy a jóga csak csajoknak való. Pedig dehogy! Soha nem felejtem el életem első jógafesztiválját, ahol többek között Diószegi Ádám tartott egy gyönyörű bemutatót. Embert nem láttam még olyan gyönyörűen ászanázni, mint akkor őt.

És hogy ti is lássátok, a jóga mennyire csodás testet tud varázsolni a pasiknak is, mutatunk most még 11 férfit, aki hosszú évek óta rendszeresen gyakorol.

1. Duncan Peak (@yogidunx)

Duncan igazi jógaveteránnak tartja magát. Ausztráliában praktizál, és olyan tengerparton gyakorlós képeket villant, hogy elsírod magad tőle.

2. Dice Iida-Klein (@diceyoga)

Dice az akro jóga avatott szakértője. Boldog apuka, rendszeresen posztol képeket csodaszép kisfiáról is.

3. Patrick Beach (@patrickbeach)

Patrick rengeteget utazik, szerte a világban tart workshopokat.

4. Taylor Harkness (@tjhark)

Taylor a legszürkébb napon is jókedvre derít mindenkit. Tennessee-ben él, hamarosan megnősül, és neki vannak a legcukibb kutyái a Földön.

5. Brendon Payne (@sequellifebp)

Brendon Orlandóban oktat hosszú évek óta. Több mint 6 ezer jógás képet posztolt már, és bárhol képes ászanázni – akár egy szupermarketben is.

6. Jared Fu (@jared.fu)

Ez a kanadai tanár nem szereti túlspilázni a dolgokat. Instagramján főleg fekete-fehér, teremben tökéletesen bemutatott pózokat fogsz találni.

7. Benjamin Sears (@benjamin.sears)

Fizikai képtelenségnek tűnik sokszor, amit Benjamin a jógaszőnyegen művel – többnyire Dél-Franciaországban, de hátha hozzánk is eljön egyszer workshopot tartani…

8. Joseph Encinia (@joseph_encinia)

Joseph New Yorkban él, több versenyt megnyert már, és most kezdő jógiknak segít, hogy rátaláljanak a maguk útjára

9. Derrick “DJ” Townsel (@dade2shelby)

Ha elmerülsz Derrick fotóiban, újra beleszeretsz majd az életbe. Metróban vagy éppen a konyhapulton – jógázik ő mindenhol, ahol épp kedve szottyan.

10. Matt Giordano (@theyogimatt)

Mert az ihlet bármikor elkaphatja az embert. Matt New Yorkban működik, de rövidesen jógatábort tart Andalúziában. 

11. Jared McCann (@wearejared)

Talán az egyik leghajlékonyabb férfi a világon. Őrület, amit ez a brooklyni jógaoktató a testével művel. El fogsz veszni az Instájában.

 

 

 

Exit mobile version