Szomorú jelentést tett közzé az Equality Now nevű jogvédő szervezet a szexuális erőszakkal kapcsolatban. Legalább kilenc országban az erőszaktevők megúszhatják a büntetést. Libanonban például a tettes mentesül az igazságszolgáltatás alól, ha feleségül veszi áldozatát, Indiában pedig a házasságon belüli nemi erőszakot elnézi a törvény. Bahreinben, Irakban, a Fülöp-szigeteken, Tádzsikisztánban és Tunéziában is megúszható a nemi erőszak házasság útján.
A dokumentum szerint 10 országban legális a házasságon belüli nemi erőszak, például Ghánában, Lesothóban, Ománban, Szingapúrban és Srí Lankán. Négy országban a nemi erőszak a “házasságon” belül akkor is megengedett, ha a “feleség” még gyerek, és a frigy törvénytelen.
Vannak országok, ahol az erőszaktevők megvásárolhatják büntetlenségüket. Felidéznek egy közelmúltbéli esetet Szomáliából, ahol fiatalok az interneten tettek közzé videót két lány megerőszakolásáról, majd úgy akarták elkerülni a börtönt, hogy tevéket ajánlottak fel büntetlenségük fejében.
A jogvédők szerint az ilyen a törvények azt az üzenetet küldik, hogy a nemi erőszak nem súlyos bűncselekmény, és megúszható.
A civil szervezet azt is vizsgálta, hogy mely országokban túl nagy a bizonyítási teher, illetve hol fordul elő, hogy több tanú vallomása esetén lehet csak elítélni a nemi erőszak elkövetőit. A jelentés szerint van, ahol az áldozatot vonják felelősségre házasságon kívüli szexuális kapcsolatért, ha nem tudja bizonyítani, hogy megtámadták.
Antonia Kirkland, az Equality Now jogi egyenlőségi programjának vezetője elmondta: az a céljuk, hogy a kormányok felülvizsgálják a rossz törvényeket, elsősorban azért, hogy megakadályozzák a szexuális bűncselekményeket, másodsorban pedig azért, hogy az igazságszolgáltatás elérhető legyen az áldozatoknak.
“Felszólítjuk a kormányokat, hogy nézzék át alaposan a törvényeiket, és győződjenek meg arról, hogy valóban képesek megvédeni a nőket” – húzta alá Kirkland.
Az ENSZ adatai szerint a világon minden harmadik nő szexuális vagy fizikai erőszak áldozata, és minden tizedik kislány nemi erőszak vagy szexuális támadás áldozatává válik.