nlc.hu
Életmód
193 ember fagyott meg a télen hazánkban

193 ember fagyott meg a télen hazánkban

A fagyhalál legfiatalabb áldozata mindössze 11 éves volt. Megdöbbentő adatok.

Március elejéig 193-an fagytak meg tavaly ősz óta – jelentette legfrissebb összesítésében a Magyar Szociális Fórum (MSZF) csütörtökön. 

Az elhunytak többsége férfi volt. A fagyhalál legfiatalabb áldozata 11 éves volt, a legidősebb pedig 93. Februárban is azok voltak többségben, akik saját fűtetlen lakásukban hűltek ki, valamint kórházba kerülésük után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Tavaly március végéig összesen 183-an fagytak meg Magyarországon, tízzel kevesebben, mint az idén eddig.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top