nlc.hu
Életmód
Te is tesztelheted a BKK új beléptetőkapuit

Te is tesztelheted a BKK új beléptetőkapuit

Új szakaszába lépett az elektronikus jegyrendszer bevezetése a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK), nyár közepén új beléptetőkapukat kezdenek tesztelni a Deák téren és az egyik HÉV-állomáson.

Július 31-ig újabb beléptetőkapukat szerel fel a Deák Ferenc téri aluljáró Sütő utcai kijáratához és az egyik HÉV-állomáshoz a BKK, hogy az utasokkal megismertessék a rendszer működését, a BKK pedig tesztelhesse a beléptetőkapukat. A tesztek eredményei alapján indul majd az engedélyezési eljárás, amit a sorozatgyártás követ majd. 

A BKK jelezte, hogy a beszállítóval együtt mintegy 90 ponton kellett változtatni az elektronikus jegyrendszer korábban kialakított követelményrendszerében részben az új elektronikus személyi igazolvány bevezetése, a HÉV-vonalak állam általi átvétele és a személyszállítási törvény módosulása miatt.

 

A BKK korábban szintén az elektronikus jegyrendszer bevezetése miatt tesztelt már beléptetőkapukat a 3-as metró Corvin-negyed megállójában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top