nlc.hu
Életmód

Élőben közvetítették, amint többen megerőszakolnak egy 15 éves lányt

Az egyik közösségi oldalon élőben közvetítették azt a borzalmas esetet, amikor több férfi megerőszakolt egy 15 éves lányt. Az esetet vagy negyvenen látták, de senki nem értesítette a hatóságokat.

Nem ez az első eset Chicagóban, hogy rendőrség a közösségi médiában élőben közvetített vagy közzétett erőszak miatt kénytelen intézkedni. Januárban négy fekete fiatalt vettek őrizetbe, akik azt osztották meg, amint egy fehér fiút kizárólag a bőrszíne és kiszolgáltatottsága miatt bántalmaznak.

A mostani esetet a 15 éves lány édesanyja jelentette a rendőrségen. Azzal kereste meg az egyik főfelügyelőt, hogy a lánya eltűnt, majd képeket mutatott a közösségi médiában feltűnt nemi erőszakot közvetítő videóból. A rendőrség nyomozást indított, a videót azonnal eltávolíttatták a közösségi oldalról. A lányt nem sokkal később megtalálták, úgy tudni, az egyik támadót ismerte. Több embert is kihallgattak, egyelőre mégsincs gyanúsított, és senkit sem vettek őrizetbe.

A közösségi oldal elvileg csak bírói utasításra köteles kiadni, kik nézték meg a nemi erőszakot közvetítő videót anélkül, hogy jelentették volna az esetet. Az oldal az újságírókkal sem közölte, hogy kiadja-e a nézők adatait a hatóságoknak.

Az AP amerikai hírügynökség egy jogi szakértőt is megszólaltatott, aki azt emelte ki, hogy a hatályos amerikai törvények alapján önmagában sem a videó megtekintése, sem a bejelentés elmulasztása nem bűncselekmény. 

Élőben közvetítették, amint többen megerőszakolnak egy 15 éves lányt
Élőben közvetítették, amint többen megerőszakolnak egy 15 éves lányt

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top