Mindig van valaki, aki benyögi, ha depresszióssal találkozik, hogy “és próbáltad már azt, hogy…” (ide jön egy nyilvánvaló közhelyes megoldás), vagy: “tudod, mi segített az unokatesóm barátnőjének?” (itt egy újabb nyilvánvaló közhely), esetleg “a barátomnak (teljesen más betegség neve) volt, és mostanra teljesen jól van, köszönhetően…” (valami veszélyes hülyeség neve).
Ezek a kérdések persze jó szándékból születnek, de attól még nem biztos, hogy tényleg jó tanácsok. Nem, sokkal inkább ártanak, mint használnak. Ráadásul legtöbb esetben olyan emberektől érkeznek, akiknek még soha semmi dolguk nem volt semmilyen mentális betegséggel. Nem is csak a kérdésekkel van a gond, hanem a mögöttük meghúzódó motivációval. A “próbáltad már?” tömeg azt sugallja a depressziós embernek, hogy ők a mindentudó bölcsek, akik most jól megmondják a tudatlan betegnek, mit kellene tennie.
Mert biztos nem is olvasott, nem járt utána az, aki amúgy valószínűleg évek óta szenved ettől az állapottól, és jó eséllyel bármit tanácsolnak neki, azt már próbálta.
Azok, akik ezeket a “próbáltad már?” típusú kérdéseket felteszik, gyakran meglepődnek, hogy igen, próbáltad, de nem használt, mert hát az hogy lehet, amikor az ő nagynénjük kigyógyult minden mentális bajából tőle. Azért dühítő ez egy depressziós embernek, mert lekicsinyítik vele minden problémáját azzal, hogy a kérdéssel azt közvetítik, hogy van egy gyógymód, ami univerzális, és ráhúzható minden lelki bajra. Pedig ez nyilván badarság. Olyan ez, mintha odamennének egy rákos beteghez, és azt mondanák neki, hogy “nem vagyok orvos, de próbáltad már kristályokkal gyógyítani magad?”.
A megoldása ennek a problémának végtelenül egyszerű:
Ha valaki nem kér kifejezetten tanácsot/javaslatot/véleményt a saját mentális betegségéről, akkor hagyd békén. Ingyen van, hogy ne nyisd ki a szádat.
Azoknak pedig, akik még ezek után is mindenképpen el szeretnék mondani a saját, kéretlen véleményüket egy depressziósnak, íme egy rövid útmutató, amolyan “gyakran ismételt kérdések” stílusban, válasszal együtt, hogy mit ne kérdezzenek.
“Próbáltál már egészségesen étkezni?” – Igen, még mindig depressziós vagyok.
“Próbáltál már többet mozogni?” – Alig bírok kimászni az ágyból, de igen, próbáltam, és csak rosszabbul lettem tőle. Még mindig megadepressziós vagyok.
“Próbáltad már a meditációt?” – Igen, de nem tisztította ki a fejemet. Igazából csak még több helyet csinált még több gondolatnak, pedig pont abból volt már eddig is túl sok. Depressziósabb vagyok, mint valaha.
“Próbáltad a kamillateát?” – Naná! De még mindig nincs kedvem élni.
“Próbáltad már, hogy sokat menj a természetbe?” – Igen, segített abban, hogy találjak jó kis sziklákat, amikről leugorhatnék.
“Próbáltad már, hogy távol tartod magad a közösségi oldalaktól?” – Nőj már fel.
“Próbáltad, hogy boldognak tetteted magad?” – Minden. Áldott. Nap.
“Próbáltad már a légzést?” – Nem. Jó cucc?
“Próbáltál már élni?” – Néha megesik.
“Próbáltál már próbálni?” – Soha.
