nlc.hu
Életmód
11 éves gyerektől rabolt hamburgert

11 éves gyerektől rabolt hamburgert

A rabló sem töltötte még be a 18-at.

Egy 16 éves fiatal 2017. január 14-én délután Salgótarján főutcáján követni kezdte a 11 éves kisfiút azért, hogy az egyik gyorsétteremben vásárolt hamburgert, sült krumplit és üdítőt tartalmazó két zacskót megszerezze tőle. Mikor utolérte a gyereket, megszólította azzal, hogy adja neki az egyik adagot.

A kisfiú a csomagot nem adta át, mire a vádlott ökölbe szorított kezét felemelve követelte a papírzacskót a sértettől, és megfenyegette azzal, hogy ha nem kapja meg azt, megveri őt. A fiú megpróbált elmenni a vádlott mellett, aki egy hirtelen rántással kitépte a kezéből a zacskót, majd öklét mutatva követelte a másik csomagot is. A megrémült fiú ekkor a másik zacskót a vádlott felé dobta, majd elszaladt. A fiatalkorú vádlott a rabolt élelmiszert elfogyasztotta.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádemeléskor is előzetes letartóztatásban lévő fiatallal szemben javítóintézeti nevelés kiszabását indítványozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top