A fogorvosok csupán a háziorvosok állami támogatásának a felét kapják meg, ezért nem csábító manapság állami szakrendeléseken dolgozni – hangsúlyozza Nagy Ákos fogorvos az RTL Klub riportjában. Vele nagyjából nyolcszáz másik fogorvos is egyetért, akik legutóbb petícióban kértek több támogatást az egészségügyi államtitkártól. A fogorvosok levelükben azt is írják, hogy ha még többen csatlakoznak hozzájuk, akkor demonstrálni is fognak. Ez Nagy Ákos szerint azt jelenti, hogy négy hétig kizárólag sürgősségi ellátást végeznének az állami szakrendeléseken, tehát például fogtömést, fogkő-eltávolítást, fogpótláskészítést ebben az időszakban nem.
A petíciót aláírókat támogatja a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata is, amely szintén levélben hívta fel a figyelmet: alkotmányellenes, hogy az állami támogatások szempontjából megkülönböztetik a fogorvosokat a háziorvosoktól.
Az egészségügyért felelős államtitkár eddig ugyan sem a petícióra, sem a kamara levelére nem reagált, de az RTL Klub úgy tudja, hogy ha a fogorvosok betöltetlen praxisra pályáznak, akkor idén már ők is kaphatnak a háziorvosokhoz hasonlóan támogatást.
Magyarországon jelenleg 2500 fogorvosi körzet van, ebből csaknem háromszáz tartósan betöltetlen.