A Házi Gyermekorvosok Egyesülete azt javasolja, hogy 6-ról 15-re emeljék meg a szülők által igazolható napok számát.
“Vannak olyan könnyebb betegségek, mint például egy nátha vagy egy hasmenéses betegség, amelyek esetében orvosi vizsgálat nélkül is megoldódnak a gondok. Ilyenkor az orvoshoz fordulás egyetlen oka az igazolás” – mondta az InfoRádióban Póta György, az egyesület elnöke.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a már felépült gyerekeknek olykor azért kell a betegek között várakozniuk a gyermekorvosi rendelőben, hogy megkapják az igazolást. Ezért vélik úgy, hogy újra kellene tárgyalni a kérdést.