A világ legnehezebb futóversenyét vállalta be Ferenc
A világ feltehetően legnehezebb futóversenyén áll rajthoz Szőnyi Ferenc, aki a 480 kilométeres Hell Ultra Runningon vesz részt a Himalájában. Az összetett ultratriatlon-világbajnok magyar sportember kedden indult el a viadalra, mely június 20-án rajtol, s eddig csupán négyen jelentkeztek rá.
A futóverseny során a 480 kilométeres táv mellett többek között 40 fokos hőmérséklet-ingadozással, illetve az oxigénhiányos levegővel is meg kell majd küzdeniük a résztvevőknek.
Szőnyi 2015-ben futott már a Himalájában, akkor a La Ultra-The High elnevezésű, 333 km-es futóversenyen a hat induló közt a harmadik helyen zárt.
kapcsolódó
még több cikk
Meghan Markle londoni megjelenése alaposan meglepte az angolokat
6 híresség, aki özvegyen találta meg újra a boldogságot
Nembináris énekes nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
Rákra figyelmeztet ez a hétköznapi, ártatlannak tűnő jel
Csúnya botrányba keveredett Kárpáti Rebeka
Csillagjegyek, akik folyton aggódnak a pénz miatt
Megkezdték Tompos Kátya kezelését Németországban
10 évvel is fiatalabbnak tűnhetsz ettől a frizurától
Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.