nlc.hu
Életmód

Ismeretlen eredetű injekciókkal ígért egy kuruzsló gyors fogyást

Az interneten is hirdette akciós kezeléseit az újpesti kuruzsló. A nő azt hirdette, hogy injekcióival eltünteti a felesleges zsírpárnákat, ám ismeretlen eredetű ampullái még akár nem várt szövődményeket is okozhattak a kezelteknél.

Különös ampullákat foglaltak le egy házkutatás során egy héttel ezelőtt a IV. kerületben. A helyszínen megállapította az ÁNTSZ tisztifőorvos helyettes munkatársa, hogy ezek az ampullák magyar betegtájékoztatóval, felirattal nem rendelkeznek, illetve OÉTI-szám sem található rajtuk, így felmerült annak a gyanúja is, hogy az injekciók Magyarországon nincsenek engedélyezve – mondta Buchwald Milán, a BRFK IV. Kerületi Kapitányság kapitányság-vezetője.

A kapitány elmondta: a kuruzsló „plasztika nélkül” szlogennel kínálta szolgáltatásait egy újpesti lakásban. Először a tisztiorvosi szolgálat fogott gyanút, miután betelefonált valaki, hogy egy lakótelepi lakásban engedély nélkül orvosi kezeléseket végeznek. Az ÁNTSZ egyik dolgozója magánemberként bejelentkezett egy ilyen kezelésre, majd riasztotta a rendőröket. A megbeszélt időpontra már a nyomozók kísérték el.  A rendőrök megállapították, hogy a nőnek orvosi végzettsége nincsen, kizárólag természetgyógyász, masszőr, illetve mezoterápiás tanfolyamot végzett el, és ez alapján végezte az injekciós kezelést. A rendőrség 202 darab hozzájáruló nyilatkozatot talált a helyszínen, amely azoknak a pácienseknek az adatait tartalmazza, akik már részt vettek ilyen kezelésen, illetőleg több száz fecskendő, és 100 különféle ampulla került elő – áll a Kékfény riportjában.

Ismeretlen eredetű injekciókkal ígért egy kuruzsló gyors fogyást

Minden lefoglaltak, a szereket szakértőkhöz küldték. A feliratok alapján Foszfokol, Hialuronsav, Liporeduktor, Silicor, Pirastinol, L-Karnitin van az ampullákban. Ezek alapjáraton zsírbontó, bőrmegújító hatású szerek. Az ezekkel való kezelés egy engedélyezett plasztikai sebészeten több tízezer forintot kóstál, de a gyors fogyást az interneten is hirdető áldoktor a piaci ár töredékéért vállalta a beavatkozást.

A nő természetesen ellenszolgáltatás fejében végezte a tevékenységet, olyat, ami az orvosi gyakorlat körébe tartozik, és mivel erre nem volt jogosultsága, megvalósította a kuruzslás vétségét mint bűncselekményt – fejtette ki a kapitány. Kuruzslás vétsége miatt legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki büntetésként, aki viszont orvosnak adja ki magát, az legfeljebb három évvel büntethető.

 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top