Kedves Ella,
Nem tudom, hogy hívnak, de gondolatban ezt a nevet találtam ki neked. Tegnap óta sokat gondolok rád, és olyan jó lenne elmondani, mit érzek, hogy mekkora hatással voltál rám.
Ahogy beléptem a kávézóba, egyből észrevettelek. Hófehér, sikkesre vágott rövid hajad, diszkrét rúzsod, sárga fülbevalód, csillogó szemeid úgy vonzották a tekintetemet, mint a mágnes. Nem bírtalak nem nézni. Kiszúrtál. Talán megérezted, hogy bámullak. Rám mosolyogtál, és csevegtél tovább egy korodbeli úrral.
A közeledben ültem le, még szerettelek volna nézni kicsit, azt a 70 éves nőt, aki egyszer én is lenni szeretnék. Hófehér, szeplős arcodra mély, mégis szép ráncok rajzolták a történeted, smaragdszínű tekinteted szinte lángolt az élettől és az észtől. Tartásod a büszke nőt sejtette, gesztusaidnak egy balett-táncos kecses kézmozdulatai adtak keretet. Egyszerű szabású, magasított nyakú, hosszú ujjú, mélykék lenruhát viseltél, karodon mindössze egy gyűrű volt az ékszered.
Beszéded, mozdulataid, hangod mélysége egy kedves nőről árulkodtak, aki pont annyira jó, amennyire kell: nem hízeleg, nem alázatos, nem álságos, nem színlel. A kávéscsészét úgy emelted a szádhoz, hogy a pohár beleremegett a megtiszteltetésbe, a vajas sütemény pedig alig várta, hogy finoman megérintsd. Beszélgetőpartnered sem volt veled másképp, össze-összerezdült a sok nevetéstől, textil zsebkendővel törölte szeme csücskéből a könnyeit.
Nem ismerem az aura működését, de a tiedet látni véltem. Ibolyaszínűnek éreztem, amelybe beburkolózni jó, békét, derűt, nyugalmat és biztonságot ad. Egy olyan nő ült előttem, aki a helyén volt önmagában, abban a testben, abban az életben, amit a jóistentől kapott. Persze a mesédet nem ismerhetem, a rólad alkotott gondolatok a fantáziám szüleményei, látványod mégis megfogalmazott bennem egy erős gondolatot: Így kell méltósággal viselni azt a kort, amelyben épp lépdelünk. Nem akarsz fiatalabbnak látszani, nem akarod száműzni a ráncokat és a májfoltokat, a dekoltázsod mélységét sem kötöd a világ orrára, ahogy a ruhád sem kapaszkodik a felhőtlen tiniévekbe. Ízig-vérig egy hetvenes nő vagy, aki tudja, mit kell elengedni, és mit kell tenni azért, hogy ne aludjon ki az a láng, amely belülről fűti a nőt.
Köszönöm!
