A szójatej nem tej, szóval ne is hívjuk annak

nlc | 2017. Június 15.
Az Európai Bíróság döntést hozott a tejet nem tartalmazó, mégis általában a tejtermékek közé sorolt élelmiszerek esetében. Ne nevezzük a szójából meg rizsből készült italokat tejnek, ha egyszer nem azok.

Eltűnhetnek a polcokról az olyan nevek, mint a szójatej, a rizstejszín vagy a növényi sajt. Az Európai Bíróság szerdán úgy döntött, csak az állati eredetű tejtermékeket lehet tejterméknek hívni  írja az EUrológus a döntésre hivatkozva.

Az EB ítéletének igazolásául egy 2013-as uniós rendeletet idézett, amely szerint a “tej” kizárólag az egy vagy több fejésből nyert rendes tőgyváladékot jelenti, az ahhoz történő hozzáadás vagy abból történő kivonás nélkül. Ezt még a tagállami miniszterekből álló Tanács és az Európai Parlament közösen fogadta el négy évvel ezelőtt. 

A rendelet alapján maradhat a tej neve, ha összetételének megváltoztatása nélkül kezelték, vagy szabványosították a zsírtartalmát. Az se baj, ha másmilyen állatból, például kecskéből származik, csak jelezni kell, hogy milyenből. De a szinte mindegyik tagállam, így Magyarország által is megszavazott döntés alapján kizárt, hogy a növényi alapú termékeket tejnek hívhassák. A tejtermékekre, például a vajra, a sajtra vagy a joghurtra hasonlóan szigorú a szabály.

Ez alól hoztak azonban kivételeket: magyarul például csak a kókusztej került be közéjük a tejhelyettesítők közül. A helyzetet viszont bonyolítja, hogy különböző nyelveken más-más kivételek vannak, a bírósági ítélet is kiemeli, hogy hiába van köztük például a rizstejszín franciául, angolul nincs ott.

 

Exit mobile version