Már egészen apró gyerekként minden zsigeremben azt éreztem, a Jóisten engem mosolygásra teremtett – a sors fintora pedig, hogy a gólya pont egy olyan országban landolt velem, amelynek a mélabú, a depresszió, a melankólia és a bánat a védjegye. Sokáig persze nem értettem, miért pont Magyarországon kell élnem, aztán elkezdtem misszióként felfogni a dolgot, és már 35 éve “terjesztem” a mosolygást. Nem tagadom, naponta többször beletörik a bicskám a küldetésbe, a magyar ember nehezen adja be a derekát, de naponta egy mosolyt biztosan ki tudok passzírozni egy komor arcszerkezetből. Akárki akármit mond, mosolyogni jó és szép. Bizonyítékul pedig újra elhoztam Jay Weinstein sorozatát, amelyben megmutatja, mennyit tesz a legapróbb “szájemelés”.
via culturainquieta
