Életmód

Kánikula a városban: tippek túléléshez

Hogy ki hol vészeli át a kánikulát, az sok mindentől függ. Az igazán szerencsések a hasukat süttetik egy csodás homokos tengerparton, míg a kevésbé szerencsések egy klimatizált irodában dolgoznak. Azoknak pedig, akiknek egyikből sem jut, bizony tenniük kell az elviselhetőbb hétköznapokért.

Ha az otthonunkban van klíma, nem sokat kell agyalnunk a megfelelő megoldáson, elég, ha lehűtjük vele a lakást. Persze az nem egészséges, ha a masina egész nap megy, ezért mindenkinek érdemes óvintézkedéseket tennie a kánikulában és betartania néhány szabályt.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ha nagy a hőség, fontos a megfelelő folyadékbevitel. A szakemberek szerint legalább 2,5 litert meg kell inni ahhoz, hogy ne boruljon fel a szervezet vízháztartása. Mivel a forróságban sokat izzadunk, ezt a mennyiséget akár 3 literre is növelhetjük. A víz az egyik legjobb szomjoltó, de nincs az az ember, aki ne unna rá. Ezzel nincs is baj, viszont tudd, hogy sem az alkohol, sem a koffeintartalmú italok nem tesznek jót, és nem is ajánlottak a kánikulában. A kevésbé édes, gyümölcsös italok, radlerek jó szolgálatot tesznek, ha ízekre vagy buborékokra vágyunk. De ezeket is érdemes lehűteni, hogy meglegyen a felfrissülés élményünk.

Mivel a meleg levegő jobban megreked a városokban, az ott élőkre nagyobb feladat hárul kánikula idején – már ha hűsölésre vágynak. Ha melegben kell útra kelniük, feltétlenül olyan könnyű és lenge ruhát válasszanak, amelyik jól szellőzik, és segíti a testet a hőleadásban. A simuló cuccokat érdemes a szekrényben pihentetni, de a műszálas darabok sem a legjobbak ilyenkor. Ha tehetjük, ne a legnagyobb forróságban induljunk útra. Ha mégis menni kell, védőitalt feltétlenül vigyünk magunkkal. A fejünket is védjük a közvetlen napfénytől, egy kalap, kendő vagy napernyő aranyat érhet.

Fotó: Leéb Ádám
Fotó: Leéb Ádám

Ha otthon vagyunk egész nap, ha nem, a lakást feltétlenül érdemes hűvösen tartani a lehetőségeinkhez mérten. Feltétlenül sötétítsünk be, a redőny tökéletes védelmet nyúlt az ablakoknak a nap sugarai ellen. A hőfóliákat is sokan választják. Jobb híján pedig egy sötétítő függöny is megteszi. Akik úgy érzik, hogy túl sok hő keletkezik az ablakoknál, kívülről egy világos könnyű anyaggal is letakarhatják az üvegfelületeket, akár úgy is, hogy odazárják a textileket, amiket persze nem féltenek. Napközben egyáltalán nem érdemes szellőztetni, este viszont annál többet: sokat segít, ha nedves lepedőt vagy törölközőt teszünk a nyitott ablak elé.

Ha mindent megtettünk az otthonunk lehűtéséért, és ha csak egy kis időre is, de klimatizált helyiségbe vágyunk, keressünk hozzá lehetőséget. Vannak hűs kávézók, ahol egy kellemes üdítő elfogyasztása mellett megkapjuk, amit szeretnénk, de könyvtárakban vagy épp múzeumokban is tölthetjük az időt. Így nemcsak a testünket, hanem az agyunkat is felfrissíthetjük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top