nlc.hu
Életmód
Elvonóra küldték az internetfüggő kamaszt, de meghalt a táborban

Elvonóra küldték az internetfüggő kamaszt, de meghalt a táborban

Meghalt egy kamasz, akit internetfüggősége miatt kezeltek egy kínai elvonókúrás táborban. A szülők szerint külső és belső sérülései is voltak.

Kínában gombamód szaporodnak az úgynevezett “kiképzőtáborok”, amelyekben az internet- és játékfüggőséget kezelik. Néhányuk katonai jellegével vívott ki magának hírnevet, ám ezeket számos kritika is éri, túl kemény módszereik miatt.

Az anhuji táborban elhunyt tinédzser édesanyja, Liu elmondta: a fia olyan súlyos internetfüggő volt, hogy sem ő, sem férje nem tudtak rajta segíteni. A szülők ezért úgy döntöttek, hogy egy Fujangban működő táborba küldik, amelyről úgy tudták, hogy “a pszichológiai tanácsadás mellett fizikai edzésprogrammal” kezeli az internetfüggő gyerekeket.

Egy helyi újság szerint az asszony augusztus 3-án este vitte be a fiát a táborba. Két nappal később arról értesítették a szülőket, hogy kórházba kellett szállítani a fiút, ahol később elhunyt. A halál pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de a központot a hatóságok a vizsgálat idejére bezárták. 

A szülők azonban a gyereket megvizsgáló orvosoktól úgy értesültek, hogy a fiún több mint húsz külső sérülés volt, és súlyos belső sérüléseket is szenvedett. “A fiam testét tetőtől talpig sebhelyek borították. Amikor bevittem a táborba, még jól volt” – mondta el a halottszemle után az édesanya, aki nem érti, hogyan halhatott meg a fia 48 óra alatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top