Beszélitek egymás szeretetnyelvét?

nlc | 2017. Augusztus 22.
A leghétköznapibb apróságokból is viták kerekednek párod és közted? Ennek az lehet az oka, hogy szerelmed más módon kommunikálja a szeretetét, így te könnyen félreérted vagy észre sem veszed a kedves gesztusokat. Mindez természetesen fordítva is igaz: érezheted úgy, hiába teszel meg mindent párodért, ő képtelen értékelni erőfeszítéseidet. Nem szabad azonban egyből a legrosszabbra gondolni, hiszen könnyen lehet, hogy csak nem a megfelelő módon kommunikáltok. A megoldás pedig egyáltalán nem bonyolult: sajátítsátok el egymás szeretetnyelvét! A Ragaszkodj hozzá! kampány segítségével most megtudhatjátok, hogyan tehetitek egymást boldogabbá.

De mi is az a szeretetnyelv?

Vannak, akiket például az elismerő szavak töltenek fel. Az ilyen embereknek sokat jelent egy-egy dicsérő, kedves szó, de a bizalmas beszélgetések is fontosak számukra. Mások viszont az apró ajándékoknak örülnek, ha azt szeretetből kapják olyan valakitől, aki számít nekik. Sokak számára pedig a szavak vagy tárgyak helyett a kisebb szívességek fejezik ki legjobban a szeretetet, ha a másik felismeri, hogy szüksége van valamire, és segít neki. Míg másoknak az a legfontosabb, hogy osztatlan figyelmet kapjanak, mindennél többre értékelik a közösen töltött minőségi időt. S végül vannak, akik leginkább valamilyen fizikai kontaktus által érzik a másik ember szeretetét. Az ilyen embereknek különösen fontos az érintés, simogatás vagy ölelés. Tulajdonképpen ez az öt szeretetnyelv, amelyek azt határozzák meg, ki milyen csatornán keresztül a legfogékonyabb a szeretetre. Ha tisztában vagyunk magunk és párunk szeretetnyelvével, máris sokat tettünk a hétköznapi félreértések elkerülése érdekében és harmonikusabban telhetnek közös mindennapjaink.

Ragaszkodj hozzá! tippek:

A Ragaszkodj hozzá! kampány weboldalán található további hasznos tippek mellett egy játékos kvízzel most azt is megtudhatod, te és kedvesed melyik szeretetnyelvet beszélitek!

 

Exit mobile version