Az Eötvös Cirkusz Magyarország legrégebbi utazócirkusza. Már történetük legeleje is legendás. A 19. század végén egy tiszti iskolás fiatal báró ellátogatott egy vándorcirkusz előadására, ahol beleszeretett a műlovarnőbe. A heves vérű ifjú báró megszökött a cirkuszosokkal, hogy feleségül vehesse Winczky Johannát, Picard Elza édesanyját. A báró ugyan később nyomtalanul eltűnt, született egy fia, Eötvös Nándor, aki később megalapította az Eötvös Cirkuszt.
Elzának tehát már a szülei is “cirkuszt csináltak“. Akkoriban, az osztrák-magyar monarchia idején a társulatok szinte kizárólag családtagokból álltak, nem is csoda, szép számmal születtek gyerekek mindenhol. Elzáék például kilencen voltak testvérek. “Már hároméves koromtól emelgetett a bátyám, nem sokkal ezután pedig együtt léptünk fel. Később levegőakrobaták lettünk a nővéremmel, de voltam én minden, kivéve állatidomár.” Az előző század elején még öt-hat méter magasan dolgoztak a levegőakrobaták, a biztosítás szóba sem került. “Ha kifeszítettünk volna egy hálót, a kutyát nem érdekelte volna a műsor, az emberek épp arra voltak kíváncsiak, hogy nem történik-e valami baj a porondon.” Egyszer Elza le is esett, utána kibicegett a porondról, de a következő számban még aznap este folytatta a fellépést, így szólt az apai utasítás.
Fotó: Kálló Péter
Jegy helyett tojás, iskola helyett bukfenc
Azok, akiknek nem volt pénzük, tojással, tyúkkal fizettek így mindenki jól járt. De nem mindenkitől kaptak megbecsülést. “Ezek a komédiások…, mondták sokan, összemostak minket egy másik szakmával. Gyakran éreztük a lenézést, talán a vándoréletünk miatt.” Amiatt biztosan nem, hogy a cirkuszosok nem voltak tanult emberek, hiszen a 20. század elején amúgy sem volt magától értetődő az iskolába járás. “Az idősek közül sokan nem tudtak írni-olvasni. Mit kínzod ezzel a gyereket? – kérdezték azokat, akik ezt forszírozták. Van hol aludnia, van mit ennie, mi kell még? Tanítsd meg inkább bukfencezni!“
Ennek ellenére Elza (ahogy a szülei és az összes testvére is) elvégezte az elemi iskolát. “Engem például anyám ott hagyott egy időre az egyik ismerősénél, akinek fizetett azért, hogy a gondomat viselje. Így amíg ő fellépett a cirkusszal, én nyugodtan tudtam iskolába járni.”
Az iskolás évek után (és néha közben is) jöhettek a közös fellépések a családdal. A fából készült lakókocsikat lovakkal vontatták egy-egy új helyszínre. Télen a sparheltben fűtöttek, ami egyszerre volt kályha és tűzhely is. Elég nagy a kontraszt a mai padlófűtéses, légkondis, jakuzzis amerikai lakókamionokkal… Előfordult, hogy minden nap máshol léptek fel. Egy nap forgatókönyve hasonló volt a maihoz, pedig azóta közel egy évszázad telt el. “Napközben mindenki gyakorolt. Először mindig az állatidomárok, aztán sorban a többiek. A nők közben nevelték a gyerekeiket, vagy vigyáztak egymáséira. Hogy szerettem-e? Nem tudtam, hogy más élet is létezhet. Az is igaz, hogy aki egyszer belekóstol ebbe, az általában benne is ragad örökre. Később gondoltam csak arra, hogy jó lenne már egy kis állandóság. Akkor is inkább a gyerekek miatt.”
Házasság, hét plusz öt gyerek
Az első világháború utáni időkre Elza nosztalgiával gondol vissza. “Azok voltak a szép évek. Nem voltak kötelességek, a felelősséget a szülők viselték. Valahogy jobb volt, mint ez a mai világ. Jobban éltek az emberek, legalábbis jobban szerették, tisztelték egymást. Egy darab kenyeret is gondolkodás nélkül megosztottak a másikkal.”
A fiatal lány még nem volt húszéves, amikor betoppant életébe a nagy szerelem. Ki más is lehetett volna a nagy ő, mint egy másik artista? A szerelemből azonban nem lett semmi. A fiú külföldre ment, azóta nem is találkoztak. Próbálnám erről még faggatni Elzát, de ő röviden csak ennyit mond: “jobb is így.”
Huszonkét éves korában Elza férjhez ment a nála több mint húsz évvel idősebb, ötgyermekes Eötvös Nándorhoz. “Anyám hiába mondta, hogy bolond vagyok – neveti el magát. – A legkisebb gyerek hároméves volt akkor. Befogadtam őket, ők is engem. Nincs ezen mit csodálkozni, világéletemben szerettem a gyerekeket.” A következő tizenöt évben hét közös gyerekük született. A történetnek ezt a részét Elza szerint is nyugodtan nevezhetjük tipikusnak. Akkoriban ugyanis “ez így ment“. “A védekezés szót nem igen ismerték az emberek. Ha pedig jött egy gyerek, meghagyták. Azt mondták, ahol ennyien vannak, ott biztosan elfér még egy.”
Az Eötvös házaspár gyerekei mindannyian más faluban születtek, egy kivételével az otthont jelentő lakókocsiban, a helyi bábaasszonnyal, már amennyiben időben odaért a szüléshez. “Az egyik gyerek farfekvéses volt, vele muszáj volt kórházba mennem, szerencsére egészséges lett ő is. Akkor voltam életemben először és utoljára orvosnál.”
A fiatal Elza (jobbra) és húga
A nagy család ellenére Elza életét egyáltalán nem csak a háztartás és a gyereknevelés töltötte ki. A gyerekek születése után ugyan többet nem lépett fel, de hol a pénztárba ült be, hol “csak” a kasszát kezelte. Később a férjével együtt igazgatták a vándorcirkuszt, ami akkoriban mozgószínházként is működött. A második világháborúról szűkszavúan mesél. “Az első három évben nem éreztünk belőle sokat. Az oroszok bejövetelével lett rosszabb minden. Jaj, azok a tatárfejű oroszok, én csak így hívtam őket. Előfordult, hogy mire előjöttünk egy bombázás után, az összes lovunkat, hangszerünket elvitték. De ez semmi az államosításhoz képest, amikor egyetlen lakókocsit leszámítva mindenünket elvették. De túléltük azt is. A férjem elment dolgozni egy vagongyárba, a keresetéből két évvel később vásároltunk egy ponyvát, és abból a saját kezével varrta meg az új cirkuszi sátrat. Így kezdtünk mindent elölről, 1953-ban.“
Az új cirkusz 1964-ig utazott Magyarországon, ekkor azonban három évtizednyi szünet következett be a cirkusz életében. Addigra a családtagok többsége máshol dolgozott, a bevételek pedig nem fedezték a költségeket.
Nyugdíjas évek és az első ház
Férje nyugdíjas éveiben Elzáék felépítették első házukat, Budapesten. Az asszony akkoriban az ötvenes éveiben járt, a férje elmúlt nyolcvan is. A saját gyerekeik már felnőttek, de az unokák közül Lórándot és a nővérét az általános iskolás évek alatt a nagyszülők nevelték. “A szüleink nyugaton dolgoztak, ahova minket nem vihettek magukkal, mert az növelte volna a disszidálás esélyeit – meséli Lóránd. – Így mi a nővéremmel itthon maradtunk a mamáéknál. Évente kétszer látogathattuk meg a szüleinket, nyáron és karácsonykor, de előfordult, hogy az utolsó pillanatban az egyiket nem engedélyezte a magyar állam. Ilyenkor azért nehéz volt…“
Elza férje 1973-ban meghalt. Húsz évvel később legidősebb gyermeke, Eötvös Gábor világhírű zenebohóc fiával, Tiborral újra megalapította az Eötvös Cirkuszt. Elza azóta ismét folyamatosan a társulattal utazik, kivéve a téli hónapokat, amik a felkészülési időszakot és a pihenést jelentik a társulat tagjainak. A meglepődésemen jót derül. “Most mondja meg, minek maradnék otthon? Kapálgatni nincs kedvem, egyedül lenni is rossz. Itt kiülök a lakókocsim elé, nézem a gyerekeket, folyton ideszalad egyik, másik. Jobban eltelik a nap így.” Benézek a lakókocsiba, az előtérben otthonos étkezőrész, egy nagy tévé, a háttérben kényelmesnek tűnő franciaágy. Újságok, könyvek, vitaminok, szemüveg, a nyugdíjas kor klasszikus kellékei.
0-99 éves korig
Bár Elza a rangidős, nem ő az egyetlen, aki a társulattal maradt visszavonulása után. Lóránd szerint máshogy ez nem is nagyon elképzelhető. Kötik az időseket a barátok, a családtagok, a cirkusz egész világa. “És egyik ember sem szereti, ha nincs dolga” – teszi hozzá Elza. Így van, aki a büfében dolgozik, mások valamilyen háttérmunkát végeznek, vagy “csak” vigyáznak a gyerekekre. Itt mindenki csinált mindig is mindent, a nők, ha kell, teherautókat vezetnek, a férfiak főznek, vagy épp bébiszitterkednek, tanulnak a gyerekkel.
A gyerekek (szám szerint kilencen) együtt vándorolnak a társulattal. Köztük Elza három dédunokája is. Az óvodáskorúak évente néhány hónapot járnak közösségbe, mármint óvodai közösségbe, mert gyerekcsapat van itt is. Az iskoláskorúak magántanulók, a tananyag interneten érkezik. Az iskolába szintén évente néhány hónapot mennek be, télen, amikor pihen a társulat. “Év közben mi tanulunk velük, nyáron jár hozzájuk tanár – magyarázza Lóránd. – Az utóbbi a jobb, szülőként tanítani őket nagyon nehéz.”
Fotó: Kálló Péter
A beszélgetés végén szóba kerül a cirkusz fénykora is. “A mai kor biztosan nem az – mondja Lóránd. – Az internet, a Youtube és a kábeltévé lett a konkurenciánk. A nyaralásuk alatt sok költségük van az embereknek, nem biztos, hogy négyen el tudnak jönni egy előadásra. Pedig mostanában a legszebbek, legjobbak a cirkuszok. A nézők hetven százaléka a vadállatok miatt vesz jegyet, ezért az állatos produkciókat nem lehet kihagyni. Itthon ezt nem is tiltja semmilyen jogszabály, amennyiben valaki jól tartja az állatokat, és jól bánik velük, ez így is van rendjén.“
Fotó: Kálló Péter
