nlc.hu
Életmód
Napi 4 kávé lehet a hosszú élet titka

Napi 4 kávé lehet a hosszú élet titka

Jó hír a kávérajongóknak: azok, akik naponta legalább négy csészével isznak a világ kedvenc forró italával, nagyobb valószínűséggel élnek majd tovább!

Hála az égnek, egy ideje már kiderült, hogy a kávé (egészen napi 4-5 csészéig) kimondottan jó hatással lehet szervezetünkre. Egy viszonylag nagy (20.000 középkorú férfit és nőt vizsgáló) spanyol kutatásban most azt is megállapították, hogy a rendszeres kávéfogyasztók halálozási rátája 2/3-dal alacsonyabb, mint azoknak, akik nem fogyasztják az italt.

Napi 4 kávé lehet a hosszú élet titka 

A kutatás 10 éven keresztül követte az alanyokat, akiknek minden életmódbeli szokásukról, például kávéfogyasztásukról is be kellett számolniuk. A 10 éves periódusban 60-ból 1 ember halálozott el, és ahogy már említettük, a kávézók közül haltak meg legkevesebben. A kutatók szerint napi 4 csésze kávé kimondottan jót tehet a szívnek és az emésztésnek, plusz antioxidánsokat is bőven találhatunk benne. 

Más szakértők azonban figyelmeztetnek rá, hogy a szív és érrendszer egészségének megőrzésére a legjobb mód, ha nem dohányzunk, és alapvetően egészséges életmódra törekszünk – nem elég, ha mindent a napi 4 csésze kávéra bízunk.

 

Independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top