9 jel, amiből kiderül, nem iszol eleget

nlc | 2017. Szeptember 04.
Vizet nemcsak akkor kell inni, amikor szomjasak vagyunk – fontos mindig figyelnünk rá, hogy hidratáljuk testünket. Ha ezt az kilenc jelet érzékeled magadon, te sem iszol eleget!

1. Száraz a bőröd a krémek ellenére is

A vízfogyasztás elsősorban a bőrünk állapotán mutatkozik meg. Ha nem iszunk eleget, hiába vásároljuk a drága hidratáló krémeket, bőrünk így is kellemetlenül száraz marad.

2. Fejfájás

A nem megfelelő hidratálás meglepően gyakori oka lehet a fejfájásnak. A National Headache Foundation azt javasolja, hogy fejfájás esetén először próbáljunk meg vizet fogyasztani.

3. Állandóan fáradt vagy

Ha még a pihentető alvás után is úgy érezzük, erőtlenek, fáradtak és levertek vagyunk, nyugodtan gyanakodhatunk a túl kevés vízivásra. Ha a szervezet nincs megfelelően hidratálva, nem tud jól funkcionálni.

4. Felszalad pár kiló

Sokak számára valószínűleg ez az egyik legijesztőbb következménye a nem megfelelő vízfogyasztásnak. Szakértők szerint a víz megvonása miatt a szervezet könnyen összezavarodhat, és a szomjúságot tévesen éhségként azonosítja. Ezért ilyenkor észrevétlenül többet eszünk, amitől persze szép lassan felkúsznak a pluszkilók is.

5. Húgyúti fertőzések

A víz segít kimosni a baktériumokat a hólyagból, ha pedig nem iszunk eleget, könnyen húgyúti fertőzés lehet az eredménye. Ha már megtörtént a baj, ne féljünk utólag cselekedni: minél több vizet iszunk, annál gyorsabban elmúlhat a fertőzés.

6. Rosszabbul megy majd az edzés

2 százalékos folyadékveszteség 10 százalékkal csökkenti a teljesítményedet az edzőteremben. Figyelj oda mozgás előtt, közben és után is a megfelelő vízfogyasztásra!

7. Nehezebben koncentrálsz

A kiszáradásnak neurológiai következményei is vannak: fejfájás, rosszkedv, a koncentrációs képesség gyengülése. 

8. Szédülést és remegést okoz

Ha nem iszol eleget, a szervezeted lassítja a vér bőr felé áramlását, ezért fordulhat elő fázás, remegés. A szédülést pedig szintén a lelassult véráramlás okozza. 

9. Rossz lehelet

Egy húzós munkanapon könnyű megfeledkezni az ivásról, aztán hazafelé tartva egyszer csak észreveszed, milyen kellemetlen lett a leheleted, és száraz a szád. A kevés folyadékbevitel csökkenti a nyál termelődését, ezáltal a baktériumok könnyebben megtapadnak, és rossz lehelethez vezetnek.

A cikket szponzorálta a Coca‑Cola Magyarország Szolgáltató Kft.

Exit mobile version