Életmód

Ruhája miatt dobták ki az étteremből a hét hónapos terhes kismamát

Az étterem pincére szerint a kismama öltözéke megsértette az étterem szabályzatát, ahol nem szolgálják ki azt, aki cipő és póló nélkül érkezik.

A várandóssága hetedik hónapjában lévő kismama, Charisha Gobin a CBS News amerikai hírcsatornának mesélt a vele történtekről. Elmondta, aznap a szüleit látogatták meg Washingtonban és a férjével épp hazafelé tartottak, mikor megéheztek, ezért megálltak a BuzzInn Steakhous elnevezésű étteremnél.

„Még be sem léptünk az ajtón, a pincér már közölte velünk, hogy ebben az öltözékben nem engedhet be. Nem akartam hinni a fülemnek, ezért visszakérdeztem, hogy komolyan beszél? Erre a férfi bólintott, majd közölte, ilyen pólóban nem szolgálhatnak ki.”

Charisha és a férje rettenetesen felháborodott: az egyébként ikrekkel várandós nő biztos benne, hogy az étterembe azért nem engedték be, mert a pólója túlságosan is felhívta a figyelmet a pocakjára. „Biztos vagyok benne, hogy ha lapos lett volna a hasam, azonnal beengedtek volna” – mondta Charisha, mire az étterem pincére a szabályzatra hivatkozott. Ebben feketén-fehér az áll, hogy az étteremben nem szolgálják ki azokat, akik cipő vagy póló nélkül érkeznek.

A kismama ettől függetlenül úgy érzi, megalázták őt, azt pedig külön felháborítónak tartja, hogy az egész városon keresztül kellett autózniuk, hogy egy másik éttermet találjanak.

Olvass még többet a kismamákról az NLCafé oldalán:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top