nlc.hu
Életmód
Nem hat a masszázsfotel, és még 3 milliót követelnek tőle

Nem hat a masszázsfotel, és még 3 milliót követelnek tőle

Egy idős bordányi nő 8 éve vett magának egy gyógyfotelt. Azóta csak sokasodtak a gondjai. Az ügyvéd sem sok jóval kecsegteti.

Minden betegségéből meggyógyul, és azonnal 20 éves lesz, ha kipróbálja a gyógyfotelt – ígérték egy árubemutatón még 2009-ben a bordányi Pósa Évának az örök fiatalságot. A nő megvette részletre a fotelt, de állapota csak nem akart javulni, így 100 ezer forint kifizetése után abbahagyta a részletek törlesztését.

A most 69 éves nőtől azonban hárommillió forintot követelnek a végrehajtók – írja a Délmagyar. Éva azt mondja, hogy azért sem tudott törleszteni, mert elfogytak a csekkjei, postaládája pedig több száz méterre van a tanyájától, így nem tudott kimenni a küldeményekért.

„Szerintem 20-30 ezer forintot sem ér ez a csodafotel. Bárcsak visszaadhatnám a cégnek. Fene bánja a már érte kifizetett 100 ezer forintot, de ezt a 3 milliót nem tudom előteremteni” – kesergett Éva a lapnak.

Kertész József, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke azt mondta: a már elindult végrehajtással kapcsolatban semmit nem lehet tenni. Egyedüli megoldás, hogy az adós megkeresi a céget, és megpróbál valami külön megegyezést kötni vele, hogy közös megállapodás után csak a tartozás egy részét fizeti ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top