Életmód

A pszichopaták hiphopot hallgatnak, a kannibálok Bachot

A kutatók szerint a jövőben már akár a playlistjük alapján is ki lehetne szűrni a pszichopatákat.

A New York Egyetemen, 200 önkéntes bevonásával készült az a legújabb kutatás, amely a zenei ízlés és a súlyos, disszociális (pszichopata) személyiségzavarok összefüggéseit vizsgálta. A kutatásban résztvevőkkel pszichológiai teszteket végeztettek, majd 260 számot kellett meghallgatniuk és értékelniük, az előzetes és egyelőre nem publikált eredmények szerint pedig a hiphopot előnyben részesítők között többen mutattak pszichopata tüneteket, mint az egyéb, középutasabb popzenéket kedvelők körében.

Nehéz őt elképzelni, amint Eminemet hallgat

A The Guardian cikke konkrét dalokat is megnevez, eszerint Eminemtől a Lose Yourselfet vagy a Blackstreet No Diggityjét a pszichopaták pontozták fel, az olyanokat pedig, mint a Knack klasszikus My Sharonája vagy Siától a Titanium, azok, aki nem tervezik feltétlenül kiirtani közvetlen környezetüket, esetleg egy komplett országot.

Minden idők egyik leghíresebb fikciós sorozatgyilkosa és pszichopatája, a konzervatív, akadémikus ízlésű Hannibal Lecter így minden bizonnyal kivételnek számít. A fenti videón éppen a Goldberg-varációkat élvezi, miközben brutálisan kivégez két szerencsétlen rendőrt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top