Életmód

8 dolog, amit megtehetsz a nehezen koncentráló gyermekedért

Relaxációs technikák, kevesebb tévé, több mozgás – elmondjuk, hogyan segíthetsz a gyermekednek.

A legtöbb szülő tapasztalta már, hogy milyen az, amikor tanulási nehézségekkel küzdenek a gyerekek az iskolában. A stressz mellett a koncentrációs zavarok is meghatározhatják a kicsik mindennapjait. Vannak, akik csak időszakosan találkoznak hasonló gondokkal, míg másoknak a hétköznapjaira is rányomja a bélyeget az, hogy a gyerekek nem képesek kellő mértékben odafigyelni. Amíg ez az állapot csak néhány hétig tart, vagy nem árnyékolja be a gyerek mindennapjait, alapvetően nem szabad belőle nagy gondot csinálni.

Azonban akkor, amikor a kicsik már tanulni sem képesek, mindenképpen szakember segítségét kell kérni. Már csak azért is, mert hosszú távon nemcsak a a rossz jegyek nyomaszthatják a diákokat, hanem az önbizalmukat is jelentősen visszavetheti mindez – arról nem is beszélve, hogy olyan ez a folyamat, mint a 22-es csapdája: minél nehezebben megy a tanulás, annál stresszesebb a gyerek, és minél stresszesebb a gyerek, annál nehezebb koncentrálnia.

Vannak tanácsok, amiket érdemes megfogadniuk azoknak a szülőknek, akik gyakran találkoznak azzal, hogy a gyermekük figyelmetlen az iskolában. Hoztunk néhányat.

  • Taníts relaxációs technikát a gyereknek. Az a legjobb, ha olyat mutatsz neki, ami a korosztályának megfelelő. Ha nyugodt körülményeket teremtesz, és belőled is nyugalom sugárzik, sokat adhatsz ezzel neki.
  • Nemcsak a relaxálás, hanem az aktív sport is jó hatással van azokra a diákokra, akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A lényeg, hogy olyan mozgásformát válassz neki, amelyikben megtalálja önmagát, és az összpontosítást is gyakorolhatja, na meg sikerélményt is szerezhet.
  • Nem mindegy, hogy az ételekkel milyen tápanyagokat visz be a szervezetébe a gyermeked. Figyelj az egészséges táplálkozásra és ha nem kielégítő a vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek mennyisége az étkezésekkel, keress számára olyan táplálékkiegészítőt, amelyet ilyen helyzetekre ajánl a gyártó.
  • Ne vond ki a gyermeked a probléma megoldásából. Ebben az esetben is fontos, hogy „partnerként” kezeld, és együtt keressetek megoldást a nehézségekre. Kérdezd meg tőle, hogy mit gondol, mi segíthetne a helyzeten, és találjatok olyan közös megoldásokat, amelyek remélhetőleg hozzásegítik őt a könnyebb koncentráláshoz.Ha úgy érzed, meghaladja a képességeidet a helyzet, fordulj szakemberhez. Ha kell, együtt vezessétek rá a gyermeket, hogy segítségre van szüksége.
  • Túl sokat játszik a gyermeked számítógépen, vagy állandóan a tévé előtt ül? Ne hagyd, hogy kapcsolatok nélkül élje a hétköznapokat. A közös kikapcsolódás, a barátok nagyon jó hatással vannak mindenkire.
  • Ha türelmes és elfogadó vagy, sokkal többet teszel a gyerekért, mit gondolnád. Tény, hogy nagyon sok energiába kerül, és sok figyelmet igényel egy figyelemzavaros gyerek, de meghálálja a törődést és a dicséretet.
  • Tudatosítsd magadban, hogy soha nem egyik napról a másikra javul a gyerek állapota. Az apró lépések, a pozitív megerősítések sokat segítenek mindkettőtöknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top