nlc.hu
Életmód
5 tipp, hogy elkerüld a szülés utáni depressziót

5 tipp, hogy elkerüld a szülés utáni depressziót

A szülés okozta izgalmak szép lassan elcsendesülnek, és egy újfajta mókuskerékbe kerülünk. Ez amolyan édes körforgás, aminek a gyerek áll a középpontjában. Mindeközben sok anyában bűntudatkeltő, rossz érzések is keringenek. Most elárulom nektek, én hogyan kerülöm el a depresszív gondolatokat.

1.    Minden fejben dől el

Nem egyszerű dolog hirtelen „egyedül” maradni egy kisgyerekkel. Természetes, hogy az ember párjának dolgoznia kell, ami sok esetben, így nálunk is szinte az egész napot kitölti. Az én párom nem ér haza a sokak által túlmisztifikált fürdetésre. De engem ez egyáltalán nem zavar, néhány perc az egész. Sokkal többet ér, hogy például vigyáz Patrikra, amíg én elmegyek futni. Szóval nem szabad sablonokat vagy mások tanácsát követni, és nem szabad elnyomni az anyai ösztönöket. Egy anya tudja, mit kell tennie, csak meg kell hallani a belső hangot, ez pedig magányos projekt. Szóval egyedüllét kontra folytonos hablaty-hablaty: egy-nulla!

2.    Mindig legyen célod

Meg kellett tanulnom lelassítani, ez tény, szóval tudjátok, milyen az, amikor futva mész akkor is, amikor nem kellene sietned, mert már megszoktad, hogy folyton rohansz. Na, a gyereksétáltatása nem egy ilyen dolog, de az etetése sem. Türelmesnek kell lenni, ehhez pedig muszáj kiegyensúlyozottnak maradni, aminek a testi-lelki béke az alapja. Szóval minden napomra kieszelek valami tervet. Egy kisgyerek nem unalmas, mindig van teendő: főzés, takarítás, ezer éve meg kellett volna csinálnom lista lerendezése (lejáró útlevél, személyi, jogsi, padlás átrendezése, ruhák újrahajtogatás, a gyerek kinőtt cuccainak szortírozása), rég elfeledett üzenetekre válaszolgatás, drogéria, bevásárlás, doki. Nincs olyan, hogy minden kész!

3.    Ereszd ki a gőzt!

Egész nap csinálni kell valamit, menni, intézni a teendőket, és közben egyfolytában jár az agyunk. Mit mondott ez, mit pletykált a szomszéd nő. Tele van a fejünk haszontalan információkkal, és közben a bokánkig lecsúsztak a táskák a szemünk alól, de nem baj az anyai energiaraktárak kimeríthetetlenek. Ne felejtsd el, szültél egy gyereket! Szóval nem vagy fáradt, irány mozogni! Szerintem a legjobb a szabadban kicsit kiszellőzni, negyed óra futás is elég akár, nem kell több. Ha addig tudod kire bízni a gyereket, amíg az okmányirodában elunod az életed, akkor ezt a lélegzetvételnyi sportolás alkalmával is meg tudod tenni.

4.    Ismerkedj!

Ha akarjuk, ha nem, a gyerekkel teljesen megváltozik minden. Igaz, hogy a nap hatkor kezdődik, de legkésőbb nyolckor véget ér. Szóval valószínűleg, ha akarjuk, ha nem, megváltozik a baráti társaságunk. Amikor a többiek dolgoznak, mi gyereket nevelünk, intézünk minden szükségeset, és mire ők végeznek, mi már a végét járjuk. Szóval igen, egy idő után a védőnőnél, a dokinál, a környékről úgyis egymás mellé szegődünk hasonló anyukákkal, akikkel általában nagyon jó bizniszeket lehet csinálni. És tessék, hatékonyabb időbeosztás, nincs többé unalmas vásárlás, sőt a közeledő hideg téli napokon a kanapé sem lesz üres, amíg a lurkók játszanak. Mindenki jól jár.

5.    Szakadj ki!

Ez mind szép és jó, de néha muszáj olyasmit csinálni, aminek semmi köze a gyerekhez. Ettől még nem leszel rossz anya, egyszerűen nézz ki egy egynapos mézeskalács-készítő tanfolyamot, vagy csak ülj ki kacsázni a Duna-partra egy barátoddal a régiek közül, és ennyi. Ki kell szellőztetni a fejet, és sokkal gördülékenyebben fog menni minden.  Én így kerülöm el a depressziót, persze vannak napok… (Napok!? Pillanatok inkább, ilyesmire nem érek rá) amikor elgyengülök, de ez teljesen normális.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top