nlc.hu
Életmód
Ismerhette gyilkosa Krisztinát, a soroksári futónőt

Ismerhette gyilkosa Krisztinát, a soroksári futónőt

Gyilkosa ismerhette az áldozatot, Krisztinát, és készült a támadásra. Ezt állítja egy volt rendőr.

Kardosné Gyurik Krisztina négy éve halt meg. Soroksáron kocogott, amikor meggyilkolták. Előbb úgy vélték a rendőrök, két tettest keresnek, később kiderült, a nő testén talált DNS-minták egyike származik csak a feltételezett elkövetőtől. Az elképzelés szerint a gyilkos nem ismerte a nőt, hirtelen felindulásból ölhetett.

Szántó Csaba exrendőr nem így véli. Bár egy ideje már nem dolgozik a rendőrségnél, most is sokat foglalkozik bűnügyi profilalkotással. Most a Blikknek beszélt arról, amit Krisztina halálával kapcsolatban összerakott. „A gyilkos, akit keresünk, mert meg­győződésem, hogy egy elkövetőről van szó, valahol a környéken, vagyis Soroksáron vagy Pesterzsébeten él: nagyon jól ismerte a kietlen részt, ahol a bűntény történt. Ezt támasztja alá a tapasztalat is, hogy ezek az emberek általában komfort­zónájukban követik el a bűncselekményeket. Olyan helyszínt keresnek, ahol ismerősek, hiszen ott a legbiztosabb, hogy simán el tudnak menekülni. Véleményem szerint biztos az is, hogy készült a támadásra, és nem hirtelen, a pillanat hevében cselekedett. Úgy gondolom, hogy a bokros, erdős részen lapulva, lesben állva várta áldozatát” – fogalmazott Szántó.

Az elkövetőt négy éve keresik. Kardos Lajos, Krisztina özvegye úgy tudja, a rendőrségnek is van profilja a tettesről, de örül, ha más is foglalkozik az üggyel – szeretné, ha kiderülne az igazság, és a gyilkos rendőrkézre kerülne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top