nlc.hu
Életmód
Kukkants be a világ első nudista éttermébe! – videó

Kukkants be a világ első nudista éttermébe! – videó

November elején nyílt meg Párizs – és egyben a világ – első nudista étterme, ahol kifejezetten a naturizmus híveit látják szívesen vendégül.

Franciaország fővárosában nyílt meg néhány héttel ezelőtt az O’Naturel nevű elegáns étterem, ahova elsősorban a naturista vendégeket várják. Az étterembe természetesen még ruhában kell érkezni, de közvetlenül a bejárat mellett van egy öltöző, ahol az ember megszabadulhat a textiltől. Egyedül papucsot érdemes viselni a helyiségben. 

Az O’Naturel vezetősége ügyesen felismerte a piaci rést: hiszen a nudizmus kedvelői leginkább csak nyáron tudják élvezni a meztelenséggel járó előnyöket, télen kevesebb lehetőségük van a ruhátlan közösségi élményre. Az étterem viszont remek naturista programot kínálhat a hideg időben is. Leszámítva azt, hogy a vendégeken nincsen ruha, minden más éppen úgy működik, ahogy egy átlagos étteremben: van vegetáriánus menü, borlap, a pincéreken pedig ruha. Nekik a törvény írja elő a kötelező munkaruhát. A székeken a huzatot minden egyes vendég után kicserélik, a naturistáknak a higiéniás viszonyok miatt sem kell aggódniuk. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top