Életmód

A leghizlalóbb szakmák és a legnagyobb rizikók – ezeket próbáld elkerülni

Sajnos vannak olyan szakmák, ahol könnyebb elhízni, de ha igyekszünk tudatosan odafigyelni néhány dologra, akkor azért megelőzhető a dolog.

Több amerikai kutatás is készült arról, hogy melyek a leghizlalóbb szakmák, ezek között néztünk körül, mutatjuk azokat a szektorokat és munkaköröket, amelyekben a kutatások szerint a legkönnyebb elhízni. Érdekesség, hogy egy olyan sincs köztük, ahol közvetlenül ételekkel kell foglalkozni, tehát például szakácsnak vagy cukrásznak lenni nem számít rizikósnak az elhízás szempontjából. Több szempont is van azonban, amelyre figyelni kell.

Csendélet (Forrás: Fernando Botero)

Kamionsofőr és egyéb szállítmányozással foglalkozó szakmák

Egy kutatás szerint a kamionsofőrök 38,6 százaléka és a szállítással és anyagmozgatással foglalkozók 37,9 százaléka elhízott. Olyan szakmák ezek, ahol folyamatosan úton kell lenni, fontos a pontosság, időben oda kell érni, ezért nagy a stressz. Szükség van fizikai erőre, így szükség van elegendő tápanyagra, nagyobb mennyiségű ételre, de a rendszerességre nem igazán lehet figyelni út közben. És persze aki a munkájából adódóan folyton a volánnál ül, kevés testmozgást tud végezni. (Igaz, van ellenpélda is, aki némi akaraterővel jelentős eredményeket ért el.)

Az egészségügyben dolgozók: orvosok, nővérek, asszisztensek

Főként az állami szektorban az egészségügyi dolgozóknak rengeteg a feladatuk. Mindig akad valami tennivaló, így sokszor megtörténik, hogy nem jut elég idő az evésre, emiatt pedig nem tudnak odafigyelni az étel minőségére, inkább az a prioritás, hogy gyorsan elfogyasztható legyen, és kitartson a következő lehetőségig, amikor lesz idő enni. A rendszeres étkezés mellett megint csak fontos lenne a sport is, de a 10-12 órás műszakok után ez szinte lehetetlen.

A pénzügyi szektorban dolgozók

Pénzzel dolgozni mindig nagy felelősség és stressz. A vezető, felelős pozícióban lévők pedig még nagyobb eséllyel (6 százalékkal jobban) hajlamosak az elhízásra. A pénzügyi szektorban hatalmas a nyomás, rengeteg apró részletre is koncentrálni kell, így nem elvárható az ott dolgozóktól, hogy még az étkezésükre is megfelelő módon oda tudjanak figyelni. Ráadásul általában ők is annyit dolgoznak, hogy nem igazán jut idő a sportra és energia arra, hogy egészséges, változatos ételeket készítsenek otthon.

Az egészségtelen táplálkozás, a kevés mozgás, a stressz és az ülőmunka mind-mind növeli az elhízás kockázatát (Forrás: Fernando Botero)

Az irodisták

Az irodában dolgozók, főként adminisztratív feladatokat végző munkatársak egész nap egy íróasztalnál ülnek a monitor előtt, így nagyon keveset mozognak. Emellett pedig, főleg, hogyha monoton munkáról van szó, igazán csábító lehet egy kis nassolás feltöltődésképpen, a monotonitás megtörésére. Egy falat csoki, még egy kávé cukorral, egy újabb falat csoki és így tovább. A napi rutin közben alig észrevehető, de ha állandósul a sok kis édes falat, az könnyen vezet elhízáshoz. Az ülőmunka mellett főleg.

Ügyfélszolgálati munkatársak

Itt is jelen van a napi 8-10 órás ülőmunka, ráadásul egész nap mások igényeire kell figyelni, ami komoly feladat, és nagy stresszel is jár. Ez idő alatt az ügyfelek ügyeit intéző személyek teljesen háttérbe szorulnak, és gyakran az ebédidő alatt sincs erejük figyelni arra, hogy mit is egyenek. Ráadásul egy-egy nehezebben elviselhető ügyfél után fennáll az édességgel vigasztalódás veszélye is.

A  tudatosságról

Tehát jól látható, hogy nem csak a mértéktelen evés vezethet elhízáshoz (és/vagy egészségkárosodáshoz is). Több más fontos tényező van. Bár a munkahelyünk miatt is vannak korlátaink, ezekre érdemes figyelni az elhízás elkerüléséhez és az egészségünk megőrzéséhez:

  • Az étkezések rendszeressége (Naponta hányszor eszünk, megvan-e az étkezések ritmusa, állandósága?)
  • Az ételek minősége, változatossága (Miből mennyit fogyasztunk, mennyire zsírosak, cukrosak az ételek, eszünk-e mindennap zöldségeket, gyümölcsöket, tudunk-e figyelni a változatosságra?)
  • Testmozgás (Oda tudunk-e figyelni a testünkre, tudunk-e rendszeresen sportolni, hogy ne csak ételekkel tápláljuk, hanem karban is tartsuk.)
  • A nassolás (Mennyi édességet vagy felesleges ételt fogyasztunk, milyen rendszerességgel, és azt  élvezetből vagy elterelésből tesszük-e?)
  • Az étkezés lelki minősége (Tudunk-e elég időt szánni az étkezésre, hogy nyugodtan, jólesően elfogyaszthassuk, ülve, kényelmesen?)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top