A legtöbb ember, akinek volt már legalább egy nagy fogyása, pontosan emlékszik a pillanatra, amikor eldöntötte, hogy kész, nincs tovább, változtat az életén. Mirna Valerio számára ez a perc 2008-ban jött el – és ami azt illeti, elég gyötrelmes perc volt. Épp hazafelé autózott, a hátsó ülésen a kisfiával, amikor egyszer csak szúró, nyilalló fájdalmat érzett a mellkasánál. 136 kiló volt akkor, folyamatosan túlhajszolta magát, és szikrázott a stressztől. Abban a pillanatban meg volt róla győződve, hogy szívinfarktusa van, de végül kiderült, hogy szerencsére csak egy pánikroham gyűrte maga alá. Az orvosa ugyanakkor érthetően a tudtára adták, hogy ha nem vált sürgősen életmódot, akkor hamarosan tényleg fel fogja mondani a szíve a szolgálatot.
Azt mondta, ha szeretném látni felnőni a fiamat, akkor azonnal változtatnom kell. És ez a mondat bizony elevenembe talált
– emlékezett vissza egy írásában Mirna.
Ezen a ponton sok olvasó gondolhatja, hogy és akkor a nő ezerrel elkezdett diétázni, kiiktatott minden egészségtelen(nek mondott) dolgot az étrendjéből, rengeteget sportolt, és pikk-pakk nádszál karcsúra fogyott.
De nem. A történet nem pont így folytatódik. Igen, sokat fogyott Mirna – csaknem 30 kilót. És igen, elkezdett sportolni is, de ez azért nem ment könnyen. Úgy érezte, a futás lesz az a sport, amivel legegyszerűbben elérheti a célját – egy sokkal fittebb, egészségesebb testet –, de amikor először nekiindult, egy mérföld megtétele után úgy érezte, kiköpi a tüdejét. De esze ágában sem volt feladni: minden héten néhányszor felhúzta a futócipőjét, és szorgalmasan rótta a kilométereket, mindig egy picikét többet. A fölös kilók pedig szép lassan elkezdtek leolvadni róla. Pár hónap múlva pedig eljutott az első mérföldkőig: sikerült egy szuszra lefutnia 5 kilométert. Igen, sokaknak ez szinte napi rutin, számára azonban igazi örömünnep volt. 2010-ben aztán teljesítette az első félmaratonját, 2011-ben pedig sikerült lefutnia a maratoni távot is.
A sportos életmód ellenére azonban a súlyát mégsem sikerült 100 kiló alá tornáznia, ez az apróság azonban cseppet sem szegte kedvét, és azóta is szorgalmasan rója a kilométereket. Elkezdett blogot vezetni, amiben sokszor írt arról, milyen sokan szólnak be neki az alkata miatt, de minimum rácsodálkoznak az emberek, hogy telt testalkattal is lehet valaki futó. Pedig lehet, olyannyira, hogy ma már az ultramaraton teljesítése sem okoz gondot neki.
A 2017-es évét igazán sikeresnek mondhatja Mirna, hiszen szeptemberben ő volt a Women’s Running című magazin címlapján, és megjelent első könyve, melyben leírja, milyen utat járt be az örökös betegeskedéstől a fitt, aktív életmódig.
És ma már egyáltalán nem azért fut, mert fogyni akar.
Azért futok, mert a futás változtatta meg az életemet. Már nem vagyok beteg, sőt, még a kisfiam is sokkal kevesebbet betegeskedik. Úgy érzem, tele vagyok energiával, és egészségesebb vagyok, mint valaha.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy múlt hónapban sikerrel abszolválta New York leghosszabb távú, 60 kilométeres utcai futóversenyét.
Hiába, Mirna megállíthatatlan. Respect!
