Gazdája valamiért jónak látta, hogy 13 évig ne fésülje kis yorkija, Poppy bundáját, amely ettől nem kusza, hanem egyenesen rasztás lett. A teljesen elhanyagolt kutyán véletlenül látták meg, hogy alig bír már a lábán állni, olyan súlyos a bundája. Azonnal intézkedtek, és nekiestek a kutyus szőrének. Mivel az eb nem szokott hozzá a gondoskodáshoz, először agresszív és ellenkező volt, de szépen lassan megnyugodott.
34 centi hosszúságú és 2 kilós szőr került le Poppyról, akinek új otthont próbáltak találni, ahol szerető gazdákra lelhet, ám kiderült, a kutyának súlyos gerincsérülése van, így végül el kellett altatni szegényt. Poppy gazdáját bíróság elé állították, ahol a férfi bűnösnek vallotta magát azzal kapcsolatban, hogy nem adott megfelelő ellátást kutyájának. A férfit végül pénzbírságra és hat hét közmunkára ítélték.