„Hogy szeretnéd a fotókat? Mosolyogjak?” Egy pillanat alatt rájövünk, hogy a kérdésnek nincs sok értelme, Tamara ugyanis folyamatosan mosolyog, beszélgetés, nyújtás, fekve nyomás, húzódzkodás közben is. Egy pillanatra megpróbál nem mosolyogni, de azonnal elneveti magát, úgyhogy maradunk a mosolygásnál, nem mintha bánnánk. Talán csak kajakozás közben nem mosolyog, ezt most nem tudtuk letesztelni: köztes időszak ez, a szabadban már nem lehet élsportolni, a tanmedencét pedig még nem izzították be.
Fotók: Neményi Márton
A napok így sem sokkal lazábbak, a 21 éves reménység, Takács Tamara élete így is nyolcvan százalékban a sportról szól, legalábbis erre tippel, amikor kérdésemre gyorsan végiggondolja az arányokat. Éppen úszni készül, reggel ez az első, három kilométer a cél, ha nem úszik, akkor fut, vagy TRX-el, azaz saját testsúlyát használva edz.
Idő előtt tíz perccel megérkezik edzője, a legendás Fábiánné Rozsnyói Katalin, a fényképezőt látva dorgálni kezd mindkettőnket: hanyagolni kellene a médiát, most teljesíteni kell, Tamara így is túl sikeres és tehetséges ahhoz, hogy ne legyenek irigyei; Kati néni fél, hogy ez csak olaj lesz a tűzre. Még csak az kéne, hogy sztár legyen!
Az aggodalom érthető, a Vasas sportolójában viszont sztárallűrnek nyoma sincs. „Van igazság abban, amit mond –meséli később –, az irigység például jelen van az élsportban, de ez szinte természetes, kell némi egoizmus ahhoz, hogy valaki helytálljon ebben a világban, ahol mindenki a legjobb akar lenni”.
Győzelem az Eb-n 500 méteren (Fotó: MTI / Kovács Tamás)
2015 óta foglalkozik vele Fábiánné. Méghozzá csak vele: a 74 éves, híresen kemény és karakán edző Tamara kedvéért folytatta a pályát, miután több generációnyi világbajnokot és olimpikont engedett útjára. A cél eredetileg az volt, hogy 2020-ra olimpiaiarany-esélyes legyen, ám a lány előreszaladt. „Idén felülmúltuk az elképzelést – meséli, – berobbantam az élvonalba, a nagyok közé.” Konkrétan: világbajnokság négyesben, két arany az Európa-bajnokságon, itthon pedig kilenc számból kilenc első helyezés.
Megbeszéltük, hogy lépcsőfokok kellenek, nem hatalmas ugrások.
„Úgy vagyok vele, hogy ez most egy nagyobb fok volt, de a lépcső még hosszú.”
Kati néni aranyérmenként egy hét pihenőt ad, amit Tamara nem használ ki, az országos bajnokság után csak ötöt töltött Győrben, azt sem bírta ki: eljárt evezni, elkezdett edzeni, majd visszaköltözött. „Már hiányzott a Kati néni, állítólag én is neki” – mondta a köztévének.
A két nő kapcsolata nagyregényért kiált: Kati néni egyszerre katonatiszt, sportszakember és pótnagymama. Óvja, védi a fiúktól („egyszer meglátta, hogy dumálok egy sráccal, odajött, elküldte” – nevet Tamara), a médiától (ezt megerősíthetem), az irigyektől, a haszonlesőktől. Az edző mindig elmondja, hogy ő az eddig legkeményebb, legelszántabb tanítványa és nagyon számít rá. „Minden korábbi sikeres kajakozójához hasonlított már” – így Tamara. „Mintha egy kicsit mindenkiből lenne bennem.” Aznap, amikor találkoztunk, az edző kocsonyát hozott neki.
Szépen lilulsz, jól van.
Ezt meg már Tamara rehabilitációs terapeutája, Onodi Zsófia mondja, miközben gyógyító-regeneráló szalaggal tekeri be a lány vállát, tekintélyes adagot felhasználva. Egyszerű gumiszalagnak tűnik, pedig high-tech cucc ez, mostanában vezették be az óbudai fitneszben. Az egyórás masszázs vezeti fel a délutáni programot: a másfél-két órás kőkemény gépes edzést. (Van az három-négy is, mutatja a terapeuta, miközben izmot lazít és görcsöket tör Tamara hátán.) Felszabadultan mesél, Zsófi néha hitetlenkedve közbeszól, „te, nem fáj ez nagyon? mert elvileg ez, amit most csinálok, nagyon fáj”. „Fáj-fáj, persze, ez van, nem baj” – mondja ilyenkor Tamara, és mesél tovább.
Tehát nyolcvan százalék a sport. A maradék tanulás: egyetem Győrben és egy most elvégzett ingatlanközvetítő-képzés. „Szeretem biztonságban érezni magamat. Ne legyen így, de bármikor jöhet egy sérülés. A sport után egyébként egy teljesen új világot szeretnék magam köré. Egyszer ugyanis vége lesz, a sport nem tart örökké. Addig szeretném csinálni, amíg az elsők között vagyok.” Ahogy látja, 35 éves koráig bírja ezt az ember, addig tudnak ott lenni az élvonalban, „Kovács Kati sem véletlenül akkor ment el szülni.”
Lennék ingatlanos, rendezvényszervező, edző viszont biztosan nem. Nehéz lenne minden bizalmamat másba fektetni és elvárni, hogy mindent úgy csináljon, ahogy én szeretném. Én pedig túlságosan is szeretek dolgozni, és nem tudom elképzelni, hogy mástól ne ezt várjam. Hajlamos vagyok keményen a kezemben tartani az eseményeket.
Mert bizony van olyan, hogy egy sportoló túl sokat dolgozik. „A hét elején, amikor még duzzadok az energiától, még én nyüstölöm Kati nénit, hogy eddzünk még, úgy kell leállítania. Mindenki rengeteget edz, így ahhoz, hogy én legyek a legjobb, nekem még többet kell – valami ilyesmi a gondolatmenet. Persze tudom, hogy nem ilyen egyszerű.”
Tavaly például elugrott a győri kenusokhoz, ott edzőtáborozott épp a barátnője, Takács Kincső, vele is nyert világbajnoki válogatót kettesben Szegeden. Tamara gondolta, beszáll: letolt hetven kilométert biciklivel terepen, másnapra bedurrant a térde, hetekig odavolt a futás. „Kati néni azóta is emlegeti.”
Fotó: Takács Tamara; MTI / Kovács Tamás
Nem érzi, hogy bármiből is kimarad. „Természetes ez az életmód. Családi hagyomány, sportolók vettek és vesznek körül, eszembe sem jut, hogy el kéne mászkálnom. Két bátyám van, mindkettő kenuzott, ellátnak tanácsokkal, a szüleim is sportoltak, a barátnőim is sportolnak. Magától értetődött, hogy én is elkezdem, igaz, arra senki sem számított, hogy ennyire keményen, versenyszerűen nyomom majd.”
Egyébként sem vagyok nagy bulizós arc, ha nem lenne a sport, szerintem csak unatkoznék otthon
– mondja a 21 éves Tamara. „Még az étkezést is szeretem, egyáltalán nem érzem gyötrelmesnek az állandó csirke-rizst, nem kell erre külön figyelnem.”
Egy ifjúsági toborzáson hívta el az iskolát egy nevelőedző, az egész suliból egyedül Tamara ment el a csónakházba. „Előtte öt évig táncoltam, szóval a ritmusérzékem, a koordinációm megvolt. Mindkettő nagyon kellett, hirtelen nőttek nagyon hosszúra a kezeim.” Így hát, ha már elment, beleült abba a kajakba, és benne is maradt.