Életmód

Nem hétköznapi módon fizethetünk ebben az étteremben

Egy volt szoftverfejlesztő karrierváltása után, a korábbi munkájából hozott szemléletet bevezetve, különleges szolgáltatást nyújt vendégeinek.

Kobajasi Sekai 2015-ben nyitotta meg Mirai Shokudo (A jövő étterme) elnevezésű vendéglőjét Tokióban. Az aprócska falatozóba egyszerre 12 vendég fér be, Kobajasi pedig azután találta ki, hogy átnyergel a vendéglátózásra, miután korábbi munkahelyén a kollégái rendszeresen megdicsérték az irodai konyhában elkészített főztjét.

Miután megnyitotta a helyet, eszébe jutott a nyílt forráskódú szoftverek koncepciója – amelyeket a felhasználók ingyenesen használhatnak, és amelyeknek fejlesztését a közösség tagjai végzik hobbiból vagy épp hivatástudatból –, és úgy gondolta, bevezet valami hasonlót a Mirai Shokudóban.

Ennek lett az eredménye az a megoldás, amelynek értelmében bárki ingyen falatozhat Kobajasinál, aki cserébe vállalja, hogy 50 percnyi munkával dolgozza le az ételek árát. Két év alatt több mint 500 ilyen vendége volt, sokan olyan egyetemisták, akik így próbáltak meg faragni valamennyit a megélhetésük költségeiből.

Kobajasi Sekai a nyílt forráskódú szoftverek koncepciója alapján tervezte meg éttermét (Fotó: Mirai Shokudo)

„Azért is vezettem be ezt a rendszert, mert így kölcsönösen segíthetünk egymásnak olyan emberekkel, akik egyébként nem járnának étterembe, mert nincsen rá pénzük” – mesélte a China Dailynek adott interjújában.

Nem egyszerű jótékonyságról van szó, Kobajasi ugyanis az étterme pénzügyeit is a nyílt forráskódú rendszer alapján működteti, egyfajta közösségi adománygyűjtés formájában.

„Feltöltöttem az étterem üzleti tervét és pénzügyi helyzetét a hely weboldalára, így hasznos javaslatokat tudok gyűjteni a látogatóktól” – tette hozzá. „Így nemcsak én járok jól, de azok is fontos információkhoz juthatnak, akik épp saját hely megnyitását tervezgetik. Számomra ez pedig annyit jelent, hogy ambiciózus embereket támogathatok, ami egyébként is közel áll a munkamódszeremhez.”

A lényeg tehát, hogy már létezik a világon egy olyan hely, ahol bárki „lemosogathatja” a fogyasztása árát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top