Életmód

Mindenki menő esküvői fotókat akar, de ilyeneket?

Tavaly év végén körbejárta a világhálót egy holland fotós által készített kép, amelyen egy pár teljes harci díszben, menyasszonyi és vőlegényi ruhában élvezi egymást, pontosabban a férfi a nő orális kényeztetését. A tevékenység ugyan csak imitált, a kép mégis komoly visszhangra lelt a világhálón – és azóta követőkre is talált.

Egyszer, valamikor siheder koromban – talán 16 éves lehettem, de az is lehet, hogy kicsit kevesebb – egy szép, zöldellő erdőben túrázgattam, mert akkoriban még végeztem hasonló tevékenységet, és nem csak egy számítógép klaviatúráját ütöttem naphosszat. A földút egy kanyarja után egy mezőn parkoló autóra lettem figyelmes, és amikor közelebb értem hozzá, akkor vettem észre, hogy ütemesen mozgott. Kellő rutin és tapasztalat híján elsőre nem esett le rögtön, hogy mitől, ezért kíváncsi kamaszhoz méltó módon nem diszkréten elkerültem az autót, hanem közelebb mentem hozzá. Igen, pontosan azt láttam jól kivehetően, amire a kedves olvasó a fenti felvezetés alapján gondol. Ma már valószínűleg a mozgó autó látványán is csak röhögnék egyet, és egyszerűen továbbállnék, de akkortájt – bár nem számoltam az időt – legalább fél percig bámultam az elém táruló látványt. Hogy miért írom le mindezt? Mert a holland Michael Klooster tavaly ősszel legendássá vált fotója pontosan ugyanezt az érzést váltja ki az emberből. A képet nézve úgy érezzük magunkat, mintha kukkolnánk az erdőben, csakhogy az éppen meglesett pár itt elegáns menyasszonyi és vőlegényi ruhát visel. De kik azok, akik felvesznek egy ennyire elegáns ruhát, hogy abban orális szexet imitáljanak? És ami ennél is fontosabb kérdés: miért?

Legenda születik

Az interneten a kép születéséről két legenda terjeng. Az egyik szerint a menyasszony anyósa állt elő a csodálatos kompozíció ötletével. Innen is csókoltatjuk az anyóst, ha ez igaz. A másik, hihetőbb verzió szerint Klooster egy amerikai weboldalon látott egy hasonló fotót még 2016-ban, és az ő semmihez sem hasonlítható víziója volt, hogy valami hasonlót csináljon a holland párról, akik voltak olyan bátrak/hülyék, hogy belementek a játékba. Mivel maga a fotós nyilatkozta az utóbbit, így inkább ennek a verziónak érdemes hinni. Vagyis nem Michael Klooster volt az, aki először orális szexet imitáló esküvői fotót csinált, viszont ő volt az, akinek a képe világhírű lett, és körbejárta a világsajtót. A fotós a Vice-nak azt nyilatkozta, hogy számtalan kollégájától kapott gratulációkat a kreatív megközelítése kapcsán, viszont kissé aggódik: nem szeretné, ha a világ csak a „szopós esküvői fotósként” emlékezne rá, inkább a szép képeivel akar hódítani. Öregem, rossz hírünk van. Ez a vonat már elment.

A hülyeség ragályos

Persze ha csak egyetlen fotó készült volna, akkor írtunk volna róla egy kis hírt, megmutatjuk magát a fotót, oszt’ csókolom, de a helyzet az, hogy az emberiségben mindig lehet bízni, vagyis a hülyeség ragályos. Alig néhány héttel Klooster képének felbukkanása után újabb párok hasonló fotói kezdtek megjelenni a világhálón, de őket már nem Hollandia, hanem Nagy-Britannia adta a világnak. Különbség volt az is, hogy ezek a párok már névvel vállalták fel, milyen jól érezték magukat szexet imitáló fotózás közben, így hát szerepeljenek a cikkünkben is névvel. Mert megérdemlik.

Sok boldogságot! (via Carly Lunn/Facebook)

Mark és Samantha Simons egy templom és egy veterán autó előtt repítették magukat a mennyországba, de mégsem ők voltak azok, akiken megbotránkozott a világ. A megtisztelő cím Matthew és Carly Lynn-nek jutott, akik Rodoszon, egy görög ortodox templomnál adóztak ennek az új szokásnak. Az eredmény: a helyi vallásos közösség felháborodása és a külföldi párok esküvőinek betiltása a templomban. Gratulálok, Matthew és Carly! Ezt elintéztétek. Mostantól kezdve csak bazi nagy görög esküvők lesznek arrafelé.

Ha egy vírus terjedni kezd – különösen, ha hülyeséggel kapcsolatos – , előbb-utóbb Magyarországra is elér. Megkérdeztem Tamás Pált, a többszörösen díjazott esküvőfotóst, kapott-e már hasonló felkérést, vagy hallott-e már ilyesmiről a hazai kollégák körében. Tamás elmondta, hogy Klooster fotója nálunk is nagyot ment a megjelenésekor, és a hazai fotósok sokat beszélgettek róla, de hozzá még nem érkezett ilyen felkérés, és bár sok hazai netes fotósfórumon jelen van, még nem találkozott azzal, hogy bármelyik magyar kollégája ilyen képet készített volna. Amikor arról kérdezem, hogy ha egy pár ilyesmire kérné, megcsinálná-e a fotót, logikus érvekkel hárít:

Azt gondolom, azért kértek fel engem, mert az én szememmel és az én ötleteimmel készített képeken szeretnék viszontlátni magukat. Persze bizonyos kérések mindig beleférnek, de van, amikor olyat kérnek tőlünk, hogy nemet kell mondani. Én például nem szeretném, hogy egy ilyen képpel azonosítsanak engem a szakmában.

Mark és Samantha Simons. A trash the dress már rég kiment a divatból…

Tamás azt még hozzáteszi, hogy a hagyományos vidéki lagzikon azért van tradíciójuk a pikánsabb képeknek és esküvői játékoknak, és olyat már ő is látott, ahol a vőlegény benyúlt a menyasszony szoknyája alá, esetleg be is bújt oda, de úgy gondolja, ez még belefér a jó ízlésbe.

A hazai divat

Amikor arról érdeklődöm, van-e mostanság a magyar párok körében valami izgalmas divatjelenség esküvői fotók terén, Tamás elárulja, hogy a „trash the dress” (amikor a ruhákat egy látványos fotózás során teszik tönkre) pár éve már kiment a divatból, és mostanság jóval konzervatívabban gondolkodnak a párok. Inkább a filmes módon fotózott, vintage kialakítású környezetben felvett, elegáns esküvői képek lettek mostanság menők. És nagyon reméljük, hogy a jó idő beköszöntével sem jön majd szembe velünk ez az új divat Magyarországon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top