Pár hete fejtettük ki, mitől tudjuk mi, magyarok sokkal jobban, mi fán terem a feszültség, aggodalom és szorongás nélküli, meghitt, kellemes lebegés művészete: a hygge. Mármint a dánoknál tudjuk sokkal jobban, annak ellenére, hogy ők találták ki. Nem szeretnénk lelőni a poént (tessék szépen elolvasni), de a lényeg az, hogy megtaláljuk mi a magunk kis boldogságát a magunk kis frusztrált, de bullshitmentes és természetes módján a sarokban kókadozó fikuszban, a rossz nyílászárók körül lengedező pókhálóban, a termopulcsikban, a konvektor kattogásában és a nyomasztó neonfények alatt. Megtaláljuk a hétvégi telken és a kórházi váróteremben, nem kell nekünk ehhez sem használati utasítás, sem szépen illusztrált sikerkönyv.
Apropó, illusztráció: a cikk megírásakor már egyértelmű volt, hogy lesz egy újabb kör, hiszen ezeket – mármint a magyar hygge alapelveit – mind meg is tudjuk mutatni, tételesen és kimerítően, hála a nagyszerű Fortepan adatbázisának, melynek szerkesztői fáradhatatlanul gyűjtik az összes hozzáférhető fotót a magyar hétköznapokból egészen a rendszerváltásig. Elkezdtünk hát módszeresen kutakodni a cikkben is kifejtett kategóriák – úgy mint neonfény, hétvégi telek, pulcsik és szobanövények – szerint, és igazi kincseket találtunk.
Haladjunk is sorjában.
Fények
Neoncsövek közt nőttünk fel, a villódzó-sercegő derengésben szocializálódunk, tanulunk, dolgozunk, fekszünk kórházban, neonfényben jött szembe életünk legtöbb fontos pillanata, ösztönösen keressük a neont, akkor is, ha irritáló, akkor is, ha zsong tőle a fejünk, elfárad a szemünk, és felsejlik az összes rossz emlék az iskolától az orvosi rendelőkön át a céges kantinig. Ha neonfényben vagyunk, tudjuk: hazaértünk.
Ezt írtuk pár hete, az ezt alátámasztó képekből pedig nem győztünk válogatni. Mindenhonnan neonfény jött szembe: irodákban…
Fotók: Fortepan
Iskolákban…
Várótermekben…
Vagy a Novotrade üzemében. Felhívjuk a figyelmet a bal oldalon megbúvó meztelen csajos naptárra: ennél hyggébb magyar munkahely aligha volt!
Szobanövények
Méltatlanul elhanyagoltuk a magyar hygge ezen alapvető területét: épp csak hogy említettük. Pedig a szobanövény fontosságát képtelenség eléggé hangsúlyozni, szó szerint ott voltak mindenhol, néhol csak diszkréten megbújva ugyan…
Vagy kevésbé diszkréten…
Máshol pedig burjánzva, az egész lakást uralva, mintha szobanövények garmadájával kompenzáltuk volna az ötvenes-hatvanas évek kilátástalanságát.
Ahol szobanövény van, ott szobanövény van. Ott vannak a kispolgári lakásokban…
És ott vannak az irodában.
Parketta
Nem csak magyar hygge nincs, Magyarország sincs kopott, cikkcakkban lerakott (biztos van erre valami belsőépítészeti szakszó, hahó, kommentelők!), recsegős, mindent túlélő és soha ki nem cserélhető parketta nélkül. Ha egyszerre eltüntetnénk az összes parkettát Magyarországról, úgy omlana össze a nemzet – fizikailag, szellemileg, identitásilag –, mint egy magyarkártya-vár. Annyira fontos a parketta, hogy találtunk olyan képeket a Fortepanon, amelyeken csak parketta van.
Ahol nem csak parketta van, ott sem lehet levenni a tekintetünket róla, hiába a gallér, a frizura, a modern vonalvezetésű ülőalkalmatosságok vagy az émelyítő mintájú ipari szőnyeg. (A mindenféle minta, amely a parketta lényege is, a magyar hygge gerince!)
Lakásbelső…
Művház….
Vagy divatfotózásra körültekintően kiszemelt location, tökmindegy: parkettának lennie kell.
Az utóbbi fotó pedig tálcán kínálja a következő kategóriát:
Szabadidő, pihenés
Természetesen ez is egy tárgy köré csoportosul, ez pedig nem más, mint nemzetünk univerzális pótágya, tutaja és jógamatraca:
a gumimatrac!
Ezt aligha kell magyaráznunk: teljesen mindegy, hány évtized telt el a rendszerváltás óta, a magyar ember sehova nem megy pihenni gumimatrac nélkül (vagy nem megy pihenni úgy, hogy nem biztos benne, hogy ott lesz gumimatrac is), és ez most már így is marad örökre. És ez így van jól.
Teljesen mindegy, hogy szólóban nyomjuk-e…
Vagy bandázunk…
Sőt még ráülnünk sem kell, a gumimatrac elengedhetetlen identitásképző tényező. Természetesen a szövettel borított eredeti, tartós matracra gondolunk, amelyen fél óráig ott marad a fenéknyomunk, ha vizes fürdőruhában ülünk rá, márpedig abban ülünk rá.
Végezetül itt ez a teljesen szürreális fotó, rajta egy teljesen indokolatlan gumimatraccal. Nem tudjuk, mi történik, de azt érezzük, hogy ennél magyarabb és ennél hyggébb kép nem született még a magyar fotográfia története során.
Buli
Miközben parkettaügyben kutakodtunk, ráakadtunk egy csomó képre a pécsi Magányosok klubjából. Ez, ha – képaláírás hiányában – jól értjük, egy táncos esemény volt, ahol férfiak nőkkel ismerkedtek, kissé szkeptikusan és lemondólag, de hát ki tudja, persze. (Vagy férfiak férfiakkal és nők nőkkel.) Ebben a témában ennél többet nem szeretnénk mutatni, semmi értelme nem lenne ezek után. (A parkettát figyeljétek!)
Gasztronómia
Ne is kerteljünk, természetesen a lángosról van szó! Ez a leghyggébb magyar étel, reméljük, senkinek (legalábbis honfitársainknak) nem kell megmagyarázni, hogy miért. A lángos szó szerint összekovácsolta a nemzetet, a lángosban egység volt, béke és bizalom, verseny és széthúzás nélkül. A lángos ugyanis mindenhol pontosan ugyanolyan volt, lángoshatóság sem kellett, hogy ez így legyen, egyszerűen így volt, és kész. (A bulinegyed kivételével ma is így van.) Nem kell körbekérdezned, nem kell gasztrokritikákat és blogposztokat olvasnod: ha lángost akarsz, elmész, veszel lángost, megeszed, boldog leszel, vagy rosszul, vagy a kettő egyszerre.
Nézzétek ezeket a zen arcokat!
Öltözködés
Az atlétatrikók, a műszálas teniszpólók, a kétcsíkos melegítőszettek és a rettenetes mintákkal megbolondított pulcsik világa ez. Azoké a ruhadaraboké tehát, amelyek hiába évtizedesek, a mai napig felbukkannak turkálókban, falusi piacokon, kocsmákban és templomban vagy hát gyakorlatilag bárhol.
Teljesen mindegy, hogy NDK-s menekültek viselik…
Sármos suhancok…
Modellek…
Gyerekek…
Vagy protohipszterek.
Ezek a ruhák velünk élnek és maradnak is még nagyon sokáig.
Várakozás
A magyar hygge: várakozás. Lételemünk ez. Gyakoroljuk, ahol és amikor csak tehetjük. Várunk megállókban, spárban-cébéában, adóhivatalban, rendőrségen, hó elején a bérletablak előtt.
És várunk ott, ahol vegytisztán, a maga természetes ragyogásában lehet fülön csípni a magyar hyggét: orvosnál, kórházban. Várunk a háziorvosi rendelő előtti, az előző rendszerből ott maradt műanyag székeken, a kórházban, a sürgősségin, várunk vérvételre, leletre, receptre, arra, hogy összevarrjanak, minél nagyobb a baj, annál többet várunk.
Annyit várunk, hogy várakozás közben eljutunk oda, hogy már semmire sem várunk, a várakozás tétje nem az, hogy annak végével majd jobb legyen, vagy legalább valami változzon, hanem maga a várakozás.
Legutóbb ezzel búcsúztunk:
A széken ülés, az álldogálás, a téblábolás, miközben valami sorszámot szorongatunk: ez az igazi magyar hygge, a tiszta harmónia, az egység magunkkal és környezetünkkel. Ez az, amit szegény kis dánok nem érthetnek meg soha.
Most azonban ideje pozitívabb gondolattal zárni:
Íme, ebből még talán a szegény kis dánok is megértik.