Valójában a fürdőszobaszőnyeg az egyik legmocskosabb darab a fürdőszobában, mégis azt hagyjuk ki legtöbbször a tisztításból. A szakértő szerint legalább hetente egyszer ki kellene mosnunk, ráadásul magas hőmérsékleten, hogy ne maradjon rajta baktérium.
A fő oka annak, hogy a fürdőszőnyegek olyan piszkosak és nem higiénikusak, hogy nem kapják meg a lehetőséget, hogy teljesen megszáradjanak, mivel folyamatosan víz éri őket. Így a rajtuk tanyázó mikróbák elszaporodnak, mivel a szőnyegek padlóhoz tapadva nem kap elég friss levegőt. Emellett az sem tesz jót nekik, hogy folyamatosan rajtuk tapicskolunk, és nem mindig tiszta lábakkal.
Ha a vécédet is szőnyeg veszi körül, annak még inkább tisztításra van szüksége, hiszen – bár jobb ebbe nem belegondolni – vizelet-és székletrészecskék érik folyamatosan, azt meg ugye nem kell magyaráznunk, miért nem jó, hogy ott vannak.
Tehát mosásra fel, legalább hetente egyszer, időnként pedig érdemes le is cserélni a szőnyegeket!