nlc.hu
Életmód
„Hamar ráéreztem arra a nagyszerű érzésre, amit a szaunázás ad”

„Hamar ráéreztem arra a nagyszerű érzésre, amit a szaunázás ad”

Akik átélték már, hogy milyen jó egy kiadós izzadás vagy egy szuper szauna program után az ember közérzete, soha többé nem akarnak lemondani erről a kikapcsolódásról. Három nőt kérdeztünk, miért szeretnek szaunába járni.

Éva bevallottan szauna függő és büszke az egészségtudatos életére: „Amikor az emberek kezdték felfedezni az előnyeit, én már évek óta rendszeresen jártam szaunába. Testnevelő tanár vagyok, szerintem az átlagosnál jobban figyelek a testemre és hamar ráéreztem arra a nagyszerű érzésre, amit a szaunázás ad minden egyes alkalommal. Szerintem én teljes mértékben függő vagyok, de szerencsére olyan dologra vágyom állandóan, ami egészséges a testemnek és a lelkemnek is. A barátaimat én rángattam el először a szaunába még annak idején, többen közülük megrögzött szaunázók lettek velem együtt. De nemcsak mi magunk érezzük, hogy mennyi jó hatása van a gőzölésnek, hanem az ismerőseink szerint fiatalabbnak látszunk az átlagostól. Ez pedig az életmódunknak köszönhető, aminek szerves része a szaunázás.”

A fogyásban is segített

Ildi hetente egyszer biztosan szaunázik: „Bár nem szoktam hangsúlyozni, én csak pár éve fedeztem fel a szaunázást. Addig olyan úri murinak gondoltam. Aztán a párom elvitt egy wellness hétvégére és annyira kedves volt ott az egyik alkalmazott, hogy az invitálására végül kipróbáltam. Az első percek után tudtam, hogy ezt nekem találták ki. Azóta legalább hetente egyszer szaunázok, a férjem is velem tart, a gyerekeink is sokszor jönnek. Mostanában programokra is eljárunk, amikor szaunamesterek vezetik a műsort. Nagyon örülök, hogy rátaláltam, szerintem nekem a fogyásban is segített, állandó biztos pont, ahogy a testem kezdett tisztulni, a lelkem is felszabadultabb lett.”

Bori fanatikus szaunarajongó, ezt nem is titkolja: „Én egyszerűen imádom a szaunázást! Egy barátnőm cipelt el először, alig volt hozzá kedvem, fürdőruha, meg fürdőlepedő, meg idegenek… De annyira jól nem sokszor éreztem magam, mint azon az estén. Azóta állandóan ott vagyok. Már azon is gondolkodtam, hogy megtanulom a szakmát és szauna mesternek állok. De aztán rájöttem, inkább meghagyom feltöltődésnek, mert így mindig el tudok menekülni a hétköznapi gondok elől és jól kiizzadhatom az összes testi és lelki bajomat. Azt nem értem, hogy miért nem jár a fél világ állandóan szaunában. Jó, vannak, akik a betegségeik miatt nem tehetik meg. De a többieknek kötelezővé is tenném” – teszi hozzá viccesen.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top