nlc.hu
Életmód
Egy év alatt 40 ezerrel csökkent Magyarország lakossága

Egy év alatt 40 ezerrel csökkent Magyarország lakossága

Alacsony a születések száma, miközben sokkal többen halnak meg, mint korábban.

Rossz hírei vannak a Központi Statisztikai Hivatalnak a népességszámot illetően. A napi.hu arról ír, hogy az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6 százalékkal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős, a tetőző influenzajárvánnyal is összefüggő halálozási növekmény miatt – 3,7 százalékkal meghaladta azt.

Összességében 40.100 fővel lettünk kevesebben, ez 6110-zel nagyobb fogyás, mint egy évvel korábban. 2017-ben 91.600 gyerek született, 1463-mal kevesebb, mint 2016-ban.

Csökkent a házasságkötések száma is, tavaly 2284 anyakönyvezett frigy köttetett, ez 92-vel kevesebb volt a 2016. decemberinél.

Tavaly decemberben 9 millió 771-ezren voltunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top