Életmód

Egy egyszerű rajz, ami tökéletesen összefoglalja, milyen gyászolni

Annyit már előzetesen is elárulhatunk, hogy ez a kis rajz több mint húsbavágó!

Pontosan tudjuk, hogy a gyászmunkát kicsit sem teszik könnyebbé az ilyen és ehhez hasonló rajzocskák, hiszen ez egy bonyolult és általában hosszadalmas folyamat, mégis bízunk benne, hogy valamelyest segít az érintetteknek az a tudat, hogy az érzéseikkel egyáltalán nincsenek egyedül.

A szóban forgó illusztrációt egyébként egy fiatal művész, bizonyos Mari Andrew készítette azután, hogy elveszítette az édesapját. A Huffington Postnak azt nyilatkozta, miután szembe kellett néznie azzal, hogy elveszítette egy közeli szerettét, a gyász motívuma egyre több munkájában jelent meg.

„Tudom, hogy a veszteséget, a gyászt mindenki máshogy éli meg, nekem azonban az a tapasztalatom, hogy ez olyan érzés, amitől teljes egészében sosem szabadulhatunk meg” – mondta Mari, majd hozzátette, úgy gondolja, a gyász érzése évek elteltével átalakul: „Egyre kevésbé veszi át az uralmat az életed felett, míg nem egyszer azon kapod magad, hogy az életed részévé vált, vagyis együtt tudsz élni vele.

Mari elmondta azt is, hogy meglátása szerint nincs arra külön recept, hogyan kell „jól” gyászolni. „Ez a folyamat mindenkinél teljesen máshogy zajlik, csak azért, mert te ilyen helyzetben máshogy reagálsz, mint a környezeted tenné, nem jelenti azt, hogy furcsa vagy különc lennél. Ez teljesen természetes.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top