Életmód

Megtiltotta az iskolaigazgató, hogy a diákok megérintsék a havat

„Ha nem érinted meg a havat, nem fogod dobálni sem.”

A londoni Jo Richardson középiskola igazgatója, Ges Smith biztonsági és egészségügyi okokra hivatkozva megtiltotta az intézmény diákjainak, hogy megérintsék a havat.

„Ha a probléma csak egy tanulót érint, ha csak egyetlen kődarab kerül egy hógolyóba, ha egyetlen szemsérülés történik, máris megváltozik a nézőpont” – magyarázta az iskolaigazgató a Good Morning Britain című tévéműsorban.

A hógolyózást egyébként rengeteg iskola tiltja, Smith szerint azonban biztosabb magát a hó megérintését tiltani.

„Ha nem érinted meg a havat, nem fogod dobálni sem” – indokolta a szigorúságot. Hozzátette, hogy  ha a tanulók egy hócsata után, nedves ruhában, kihűlt kézzel ülnének be a tanórákra, nem tudnának megfelelőképpen a tanulásra koncentrálni.

A műsorvezető kérdőre vonta az igazgatót, nem véli-e úgy, hogy ilyesfajta tilalmak „vattába csomagolják” a diákokat, és nem készítik fel őket a normális életre, megjegyezve, hogy a legtöbb mai felnőtt is hógolyózott gyerekkorában, és semmi baja sem lett. Smith azonban azzal védekezett, hogy döntésével perektől akarja megóvni az iskolát, melyeket a szülők indíthatnának, ha gyermekük egy hócsata során megsérülne az intézmény területén.

Telegraph

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top