23 tanári diplomával rendelkező szíriai, iraki és iráni származású menekült vett részt azon a bécsi szakirányú továbbképzésen, amely után 2018 szeptemberétől taníthatnak majd az osztrák főváros iskoláiban.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2018/03/imageedit_63_7295413196.jpg)
Szeptembertől osztrák iskolában taníthatnak. Fotó: PID/Gökmen Projekt CORE
A kurzuson a megfelelő német nyelvi kompetenciák mellett az osztrák tanári diplomához szükséges kiegészítő szaktudást sajátíthatják el a résztvevők. A továbbképzés sikeres elvégzéséhez is szükséges hospitálást pedig a programra önkéntesen jelentkező bécsi iskolákban teljesíthetik. A projekt célja a menekült státusszal rendelkező állampolgárok gyors integrációja az osztrák társadalomba, ami Bécs városának nagyon fontos, hiszen ezáltal a hiányzó tanári munkaerőt tudják pótolni.
De indult gazdasági tanfolyam is azoknak a bevándorlóknak, akik vállalkozni szeretnének. A képzésekre elsősorban azokat várják, akik 2015 óta az osztrák fővárosban élnek, alapfokú német és felsőfokú arab nyelvismerettel rendelkeznek, és a gasztronómiában, az IT területén vagy bútorasztalosként akarnak a későbbiekben elhelyezkedni.
![](https://nlc.p3k.hu/uploads/2018/03/imageedit_60_6233967766.jpg)
Menekültek képzése Bécsben. Fotó: Core, Bécs: © PID/Votava Martin
A menekült státusszal rendelkezők pedig saját sorstársaikat segíthetik egy mentori program részeként. A számukra szervezett tanfolyamokon az osztrák demokrácia, az emberi jogok és a nemek közötti egyenlőség alapelveit, valamint szabadidős és társadalmi tevékenységek szervezését tanulhatják meg. A speciális, női egészségügyi témát felölelő részképzésen a résztvevők az osztrák egészségügy működését sajátíthatják el, amit a későbbiekben kisgyermekes, illetve várandós menekült nőknek adhatnak tovább. A kurzust eddig összesen 20-an végezték el.