Így lehet jókedvűen 20 kilótól megszabadulni – Ildikó, az energikus életmódváltó

Elek Dóra | 2018. Március 09.
Bár Ildikónál a terhességgel felszedett kilók 2 hét alatt teljesen leolvadtak, a szoptatás alatt szépen lassan felszaladt rá 25-30 kiló. Ildikó azonban bebizonyította, hogy fogyni jókedvűen és energikusan is lehet, hiszen már 20 kilótól szabadult meg.

Egy kislányotok van, a terhesség alatt szedted fel a plusz kilókat?

2014 márciusában, 24 évesen kismama lettem, és bár alapból sem voltam soha nádszál vékony, a terhesség alatt összesen 10 kilót szedtem fel. Ez a szülés után 2 héttel le is ment, és elkezdtem szoptatni a kislányom, ami elég nehezen ment, mert semmitől nem volt elég a tejem. Hiába ettem különböző húsokat, tejtermékeket, különleges teákat, valamiért nem sikerült. De idővel rájöttem, hogy a tésztától sokkal több lesz a tejem, elkezdtem tésztát és kenyeret fogyasztani, amikor csak tudtam. Ezzel együtt szépen lassan pedig jöttek fel a kilók is.

30 kilót szedtél fel, mikor jött a felismerés, hogy ez már nem jó így?

Amikor már 1,5 éves volt a kislányom, nagymamám születésnapján készültek a családi fotók. Ezeket meglátva egyből elszörnyedtem, hogy micsoda kis bálnává nőttem annak ellenére, hogy a terhesség nem hagyott rajtam plusz kilókat. Ekkor döntöttem el, hogy elég volt, ekkor már a kislányomat egyébként sem szoptattam, így megtehettem, hogy figyelek magamra is. Édesanyámmal közösen belefogtunk az életmódváltásba.

Miért pont anyukáddal kezdtél bele?

Abban az időben még nem dolgoztam, itt a faluban, ahol lakunk, gyakran átjöttünk anyukámékhoz, így nekem is és a kislányomnak is volt társasága. Tulajdonképpen csak ezért kezdtünk bele együtt, de idővel rájöttünk, hogy együtt sokkal könnyebben is megy a változtatás.

Milyen alapokra helyeztétek a diétát?

Elhagytuk a fehér kenyeret, tésztát. Nem mondom, hogy egyáltalán nincs, mert nem vagyok egy aszkétaalkat, nem vontam meg magamtól mindent, de mértéket próbálok tartani azóta is. Váltottunk a magvas vagy teljes kiőrlésű kenyérre. Az életmódváltás előtt nem igazán ettem sok zöldséget, most azonban salátát is eszünk minden étkezéshez. Teljesen megváltoztattuk az étrendünket. Mentek le a kilók, de nem kellett lemondanom mindenről. Eszem csokit is, na nem napi szinten, de nem hiszem, hogy egy pár kocka étcsoki miatt rosszul kellene magam éreznem.

Mennyi idő alatt lett látható a változás?

Szinte egyből elkezdtek lemenni a kilók, és amikor a kislányom már ügyesen járt, akkor pedig szaladgáltam utána. Eleinte ez tette ki a hatalmas sportot az életemben, de amikor nagyobb lett, én pedig leadtam jó pár kilót, elkezdtem otthon tornázni. Próbálkoztam azzal, hogy vele együtt mozogjak, de nálunk ez nem nagyon vált be. Maradtak az alvásidőből elcsípett guggolások, felülések, gyakorlatsorok az internetről.

Mi adja neked az erőt a továbbiakhoz?

Szeretnék másokat is inspirálni és megmutatni, hogy nem csak a salátaleveleket rágcsálva lehet leadni a felesleget. Hiszek benne, hogy bármikor lehet változtatni, 20-30-40 évesen is, csak meg kell találni a motivációt. Szeretnék az anyukáknak is egy kis lendületet adni az elinduláshoz, hogy nem lehetetlen kisgyerek mellett sem. Sokan kérdezik, hogy mi a titkom, de nagyon egyszerű, az étkezés visszafogása és rendszeres mozgás.

Nagyon motivált és élettel teli vagy, voltak azért megingások a fogyás alatt?

Nehéz pillanatok mindig vannak, akár a sima hétköznapokban is. Volt olyan nekem is, hogy naponta ráálltam a mérlegre, és teljesen kétségbe estem. Apropó mérleg: én azt ajánlom, hogy senki se álljon naponta a mérlegre, mert akkor biztosan abbahagyja az egészet. Amikor mindennap ráálltam, és semmit se változott a súlyom, elvesztettem minden motivációmat, és azt gondoltam, nekem teljesen mindegy, hagyom az egészet. Ilyenkor bánatomban megettem egy szelet csokoládét. Ahogy majszoltam a csokit, elkezdtem jól érezni magam, ennyit megengedtem magamnak, és folytattam is tovább. Mert ha ránézek a régi képeimre, meglátom, hogy honnan hova fejlődtem, mennyit küzdöttem érte, és nem szeretnék még egyszer úgy kinézni, ahogy a képeken.

Ezek szerint nem vagy az a habzsoló típus, mert meg tudsz állni egy szelet után.

Igen, sosem voltam kifejezetten falánk. Illetve egyszer estem át a ló túloldalára, amikor szoptatás alatt három szelet kenyér után se álltam meg. Nem voltam már éhes, de úgy gondoltam, nekem az kell.

Hogy néz ki egy mostani napod étkezési szempontból?

Egy pár dologra jobban oda kell figyelnem, például a megfelelő folyadékbevitelre. Reggel előveszek egy 2 literes üveget, teletöltöm vízzel és azt mindenképpen meg kell innom a nap végére. Ez már teljesen természetes, ahová megyek, viszem a flakont is, akár a kislányomnak, hiszen neki is pakolok enni és innivalót, magamra miért ne gondolnék? Általában délelőtt nem eszem tésztaféléket, gyümölcsöt reggelizek. Ebédre levest és másodikként, fehérjében és zöldségben gazdag ételeket fogyasztok, például csirkemellet párolt zöldséggel, esetleg egy kis barna rizs a köret. A leves azért fontos, mert jól eltelít, ezért annyira nem eszem már sokat a főételből. Uzsonnára szintén valamilyen gyümölcsöt eszem, aztán a vacsora vagy hasonló az ebédhez, vagy egy rántotta, valamilyen rozskenyér zöldségekkel és felvágottal. Nem számolgatok kalóriákat, én ilyen szabadelvű vagyok. Így is sikerült, ezért nem szeretnék sokkal szigorúbb diétát követni.

A kislányod és férjed is azt eszi, amit te, vagy nekik külön sütsz-főzöl?

Nálunk a háztartásban létezik cukor és édesítőszer is, ha csak magamnak csinálok ételt, akkor édesítőszerrel, de ha az egész családnak, akkor cukrot teszek bele, amennyiben kérik. Nálunk a kislányom ugyanazt eszi, amit én, bár életkori sajátosság az, hogy válogat, ezért például salátát egyáltalán nem eszik. De ugyanúgy kell neki a hús, fehérje, szénhidrát is, mint nekem. Jelenleg a csirkepörkölt a kedvence, de a natúr húsokat is nagyon szereti. A barna kenyeret is megeszi. Még az óvodában is magvas kenyeret kapnak, és minden héten be van osztva, melyik anyuka visz egy kiló gyümölcsöt és azt eszik tízórai után, helyett. Sokan a finnyás gyerekek közül is már szívesen megeszik a gyümölcsöket, mert látták, hogy a többi gyerek jóízűen eszi. Persze ha kér egy Túró Rudit, akkor megveszem neki, nem tiltom tőle.

Van-e még valamilyen fejlődési terved?

Szeretnék még 8-10 kilót leadni, bár lehet, hogy akkor se lennék tökéletes, de nekem teljesen megfelelne. Ez a pár kiló még a vágyam, meg természetesen némi formálódás, amennyire az időm engedi. Januárban visszamentem dolgozni, de a kislányom már 9 óra körül alszik, így anyának még van egy kis ideje tornázni este. Szerintem, ha az ember akarja és van kitartása, akkor mindenre képes. Mindenképpen otthon szeretnék formálódni, mert szerintem sokszor túlgondolják az emberek. Nagyon sok gyakorlat végezhető otthon, a saját testsúlyos edzéseket például nagyon szeretem. De ha súlyzó kell, fogok, megtöltök két ásványvizes flakont, és hopp, kész is van a kézi súlyzó.

Tényleg ennyire egyszerű és felvillanyozó számodra az edzés?

Abszolút energiával tölt fel. Amikor előveszem a régi ruháimat, amikbe újra beleférek, az hatalmas öröm. De maga a mozgás, az egészséges táplálkozási reform egyfajta dinamikát ad a napjaimnak. Nem szeretnék belefásulni az egészbe, ezért könnyebben fogom fel. Amolyan művészi felfogással állok hozzá. Ha végig csinálok egy 40 perces tornát, szellemileg feltöltődöm, bár fizikailag elfáradok, de szuperül érzem magam.

Exit mobile version