„Az iowai farmunkról sok szép emléket őrzök, de az összes közül a legnagyobb kedvencem mégis az, amikor megtaláltam azt a bizonyos gyűrűt” – kezdi a Love What Matters oldalán közzétett levelét az iowai Tina Campbell, majd hozzáteszi, alig négyéves volt, mikor a sárban játszadozva ráakadt a ritka, európai ékszerre.
Egy nap épp az öreg hinta mellett homokoztam, és megláttam valamit, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Kicsi volt, kerek és fémből való. Miután kiástam, megtisztogattam kicsit, ezután jöttem rá, hogy egy gyűrűt tartok a kezemben. Micsoda kincs! – gondoltam magamban, majd azonnal berohantam a házba, hogy odaadjam édesanyámnak.
Mivel Tina anyukája azt hitte a gyűrűről, hogy ugyanolyan kacat, mint amiket a lánya korábban hazahozott, félre tette az ékszert. Csak egy évvel később derült ki, hogy az ékszer az 1900-as évekből származik és egy meglehetősen ritka, európai csiszolású gyémántot foglal magába. „Onnantól kezdve anyám, aki egyáltalán nem rajongott a külsőségekért, minden áldott nap viselte a gyűrűt. Különleges helyet kapott a szívében. Egészen addig, míg férjhez nem mentem, és meg nem született az első gyermekem.”
Kép forrása: Love What Matters
Tina azt mondja, ez volt az a pillanat, amikor anyukája úgy érezte, a gyűrűnek a megtalálójánál a helye. „Évekig hordtam a gyűrűt, mindennap. Édesanyám 2010-es halála után is. Sőt! Akkor lett igazán különleges szerepe az életemben, hiszen úgy éreztem, a gyűrű révén egy darabkája mindig velem van. Aztán a lányom és a barátja elkezdték tervezgetni a közös életüket…”
Az anyuka elárulja, amikor lánya barátja kibökte, hogy el szeretné jegyezni a lányát, önként adta át neki a gyémántgyűrűt. „Egyszerre voltam nagyon boldog és mérhetetlen szomorú, mikor odaadtam neki az ékszert. Vajon anyukám is ugyanezt érezte? – tűnődtem. Szerencsére a szomorúság, amit éreztem, pillanatok alatt elpárolgott, mikor láttam a lányom örömét. Hiányzik, hogy az ujjamon legyen, de tudom, hogy a lányom révén a gyűrű tovább folytatja majd kalandos életét a családunkban.”
