nlc.hu
Életmód
Orvos lett a kórházban, ahol rákbetegsége miatt kezelték

Orvos lett a kórházban, ahol rákbetegsége miatt kezelték

Jennifer 11 éves volt, mikor a csontrák egyik fajtájával diagnosztizálták. Egy évig szinte minden napját a kórházban töltötte, most, 20 évvel később ott dolgozik.

„A rák olyasvalami, ami erősebbé tesz” – nyilatkozta a CNN-nek adott interjújában a minnesotai St. Paul Gyermekkórház orvosa, Jennifer Pratt. A most 32 éves doktornő 20 évvel korábban maga is ennek a kórháznak a betege volt, és azért döntött úgy, hogy éppen ebben a kórházban vállal állást, hogy valamit viszonozhasson abból a törődésből, gondoskodásból és szeretetből, amit az itt töltött egy év alatt kapott.

Jennifer mindössze 11 éves volt, mikor oszteoszarkómával, a csontrák egyik fajtájával diagnosztizálták. „Egyik napról a másikra szokatlan fájdalmat kezdtem érezni a lábamban. A gyerekorvosunk a St. Paul kórházba küldött, ahol a röntgen szinte azonnal kimutatta, hogy rákom van” – idézi fel a doktornő, majd hozzáteszi, miután a Mayo Klinikán megoperálták, egy évig sugárkezelést kapott a minnesotai kórházban.

A kezelések után legtöbbször hazamentem, és otthon lábadoztam. Sokszor semmi erőm se volt. Nem volt könnyű időszak” – emlékszik vissza. „Ma már azt gondolom, a rákbetegség és az abból való lábadozás beleivódik az emberbe. Megváltoztatja az életét” – jelentette ki Jennifer, aki a sikeres kezelést és a gyógyulást követően sokáig nem tudta, mit szeretne kezdeni az életével.

gyógyulástörténet rákbetegség kórház orvos

Kép forrása: Jennifer Pratt

„Abban biztos voltam, hogy gyerekeknek akarok segíteni, de azt nem tudtam, hogyan.” A fiatal lány végül az orvosi pályát választotta, rezidensként pedig ugyanabba a kórházba tért vissza, ahol korábban a gyógyulásáért küzdött. „A gyakorlat alatt rájöttem, hogy mindig is ebben a kórházban akartam dolgozni, mert emlékeztem rá, milyen sokat jelentett az a törődés és szeretet, amit a betegségem alatt itt kaptam.”

Jennifer szeretett volna visszaadni valamennyit ebből, és most úgy érzi, egy álma vált valóra azzal, hogy itt dolgozhat. „A munkám kedvenc része a gyerekekkel való beszélgetés, ahhoz pedig semmi sem fogható, mikor az egy páciensünket gyógyultan hazaengedhetjük.” Jennifer azt mondja, 20 évvel a betegsége után az orvosok már őt is gyógyultnak tekintik, sőt biztosak abban, hogy a betegsége nem fog kiújulni.

„Ma már szerencsére egyre több beteg gyógyul fel a rákból, én pedig itt vagyok mellettük, hogy a saját példámmal erőt adjak nekik, és arra biztassam őket, hogy soha ne adják fel.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top