Hogy nekem tetszik-e ez? Dehogy, viszont egyelőre nem kapok tőle kiütést. Ezt betudom annak, hogy sokan később vállalnak gyereket mostanában, és ha valaki babakocsit tologat, az a társadalom szemüvegén keresztül nézve valószínűleg benne van már a korban.
Mégis, hogy lehet erre felkészülni? Jobb fokozatosan elfogadni a változást, mint egyszercsak egy idegennel találkozni a tükörben a reggeli fogmosás közben. Nem?
Csaknem két éve nem voltam strandon, az első évben terhes voltam, a másodikban pedig frissen szült anyuka, úgyhogy biztonsági és higiéniai okokból ez kimaradt. Mire számíthatok idén? Tényleg nem mindegy, hogy huszonöt éves vagy feszes hassal, és még követed a divatot, vagy huszonhét csíkos hassal, kevésbé feszes bőrrel, egy praktikus fürdőruhában…
A strandszezonon túl
Be kell ismernem, már nem az vagyok, aki néhány éve, és ez a folyamat csak egyre gyorsul! Elég, ha visszaemlékszem néhány évvel ezelőtti önmagamra, mit foglalkoztam én a sminklemosással meg arckrémekkel. De tetszik vagy sem, a valóság az, ami és aki a tükörből visszanéz ránk. Persze lehet változtatni bizonyos dolgokon sporttal, egészséges táplálkozással, műtétekkel, de valljuk be, egy hatvanéves nő a szilikon melleitől és a felvarrt ráncaitól még nem válik ismét tinivé.
Viszont én sem vagyok rosszabb egy korombélinél, aki már botoxol, megműttette az orrát, a mellét, és legalább kétszer volt zsírleszíváson. Nem vagyok rosszabb ember, csak egyszerűen nem úgy nézek ki, mert a természetességet nem lehet szembeállítani a mesterséges szépséggel. Egyet tehetünk: elfogadhatjuk magunkat. Szokás mondani: egy nő harmincéves korára kerül tisztába magával. Talán ekkor találjuk meg a balanszot önmagunkkal, amikor már nem kell harcolni mindenért vagy épp minden ellen.
Tényleg elhalkul ez a nyugtalanító belső hang?
Nem kell erőszakosan meghazudtolni a korunkat, mert annak az lesz a vége, hogy bohócot csinálunk magunkból. Biztos mindenkivel előfordult már, hogy egy bőrszoknyás, tűsarkús nőt meglátott az utcán sétálni a felvarrt hajával, és azt gondolta „nem rossz”, pontosan addig, amíg meg nem fordult. Na, ilyenné ne váljon senki, mert ez is csak egy maszk, egy rossz álca, amin hatalmas piros betűkkel ennyi áll: „baromi öreg vagyok”.
A testünk változásának elfogadása csak egyetlen módon lehetséges: rengeteg vízivással, odafigyeléssel az étkezésre, rendszeres sporttal, különben az egésznek semmi értelme. Így lassíthatunk némileg az idő kerekének forgásán, noha megállítani nem tudjuk. Elkölthetjük a világ pénzét mindenféle kencékre, de ezek nem csodaszerek, higgyétek el, az elfogadás a legjobb ráncfelvarrás.
Ma még az a bajom, hogy narancsbőrös vagyok imitt-amott, ahogy a legtöbb nő, de néhány év múlva az egyre mélyülő ráncaim rontanak azon a valakin, akit most látok egy-egy visszacsillanó kirakatban.
Amíg hisztérikus rohamot kapunk amiatt, hogy valaki fiatalabb nálunk, minden alkalommal plusz egy szarkalábat rajzolunk az arcunkra, miközben egy mosollyal akár el is tüntethetnénk egyet magunkról.
