nlc.hu
Életmód
Így rapid randiznak az anyukák

Így rapid randiznak az anyukák

Zseniális ötlettel állt elő egy arizonai anyuka, aki kisgyerekes anyukáknak rendezett rapid randit. A cél az volt, hogy az anyukák új barátokra leljenek, és egy kicsit újra önmagukra koncentráljanak.

2014 óta harmadik alkalommal rendezik meg a kifejezetten anyukáknak szóló rapid randit, amelyen az anyukák rágcsálnivalók és egy-két pohár ital társaságában öt-öt percben találhatják meg a számukra legszimpatikusabb anyatársukat. 

A legutóbbi kötetlen alkalmat is szervező MOMnation nevű arizonai mamás csoportnak összesen több mint 4700 tagja van, amely jól mutatja, hogy az anyukák mennyire vágynak a társaságra. A szervezők az öt perces beszélgetésekhez az olyan kérdések helyett, mint hogy hány gyereked van?, inkább a boros vagy sörös anyuka vagy inkább? típusú beszélgetéstémákat ajánlják a résztvevőknek. 

Katie Lambert, a csoport alapítója szerint az anyák többsége szülés után hajlamos egy kicsit elveszteni önmagát és minden idegszálával csak a gyerekére koncentrálni. Miközben az édesanyák jólétéhez is elngedhetetlen a kikapcsolódás, és hogy hasonló élethelyzetben lévő anyatársakkal is megoszthassák (nem csak a gyerekek körül forgó) gondolataikat vagy problémáikat. Ebben az egymásra találásban segíthetnek nekik a MOMnation rapid randik. 

(Forrás: abcnews)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top