nlc.hu
Életmód
Ismerd meg azt a párt, amelyik három év alatt 40 millió forintot tudott visszatörleszteni a banknak

Ismerd meg azt a párt, amelyik három év alatt 40 millió forintot tudott visszatörleszteni a banknak

Valószínűleg nagyon kevesen tudnák a minnesotai pár után csinálni ezt a pénzügyi bravúrt. Pedig egyikük sem örökölt vagyonokat vagy nyert a lottón, mindössze egy speciális megtakarítási módszert követtek.

A harmincéves amerikai Heron Abegaze és Elijah Bankole méltán lehetnek büszkék magukra. Három éve alatt 160.000 dollár, azaz 40 millió adósságot törlesztettek vissza a banknak úgy, hogy közben még 200 fős álomesküvőjüket is sikerült megtartaniuk. 

Persze mindez rengeteg lemondással is járt. Nem vettek új ruhákat, nem jártak el szórakozni, de még a napi kávéfogyasztásukat is visszavágták három teljes éven át.

A spórolásban  Dave Ramsey, az ismert amerikai pénzügyi tanácsadó guru hólabdamódszerét követték. Először csak a kisebb kiadásaikat nyesték vissza, majd egyre nagyobbakat és nagyobbakat.

Elkezdeni volt a legnehezebb, de amikor belelendültünk, akkor már a nagyobb áldozatok sem tűntek akkora lemondásnak. Egy kicsit olyan volt, mint a fogyással. Az emberek többsége nehezen szánja rá magát az életmódváltásra, ám amikor látják leolvadni az első kilókat, akkor egyre elkötelezettebbek lesznek az ügy iránt

– mondta a büszke fiatal férj, aki három év spórolás után végre adósságmentes és kevesebb áldozattal járó életet kezdhet feleségével, immár a saját, hitelmentes házukban.

(Forrás: abcnews)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top