nlc.hu
Életmód
Háromszor rabolta ki a nyugdíjast

Háromszor rabolta ki a nyugdíjast

Ivánt a Békés megyei rendőrök Budapesten fogták el, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

Háromszor rabolta ki ugyanazt a nyugdíjast a 23 éves T. Iván Kevermesen. Mindegyik alkalommal azzal fenyegette meg, hogy megöli, ha nem ad neki pénzt – írja a police.hu. A megfélemlített idős ember először adott is neki pár ezer forintot, másodszor semmit nem tudott elvinni a rabló, harmadszor pedig a hűtőt fosztotta ki.

A nyugdíjas csak ezután szólt a rendőröknek, és tett bejelentést mindhárom esetről, azt mondta, azért csak akkor, mert halálfélelme volt.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő T. Ivánt rablás bűntett és magánlaksértés bűntett elkövetésével gyanúsítja.

Így fogták el Ivánt a rendőrök:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top